Lekapcsoltak egy marihuánatermesztő tanárt

A komáromi férfinál hét tő marihuánát találtak, a rendőrök szerint terjesztésre termesztett.

Hét tő marihuánát foglaltak le egy komáromi tanár családi házában a rendőrök. A hatóságokat családi veszekedéshez riasztották, a tanárt végül neje dobta fel a rendőröknél.

A házaspár az elmúlt hónapokban sokat vitázott, veszekedéseik többször is tettlegességig fajultak. Szerda este a feleség kért rendőri segítséget. Hirtelen felindulásában azt is elmondta a kiérkező rendőröknek, hogy férje a ház hátsó részében canabist termel. A nyomozók 7 tő vadkendert találtak.

A tanár azt mondta, évek óta stresszoldó szerekkel él, így ismerkedett meg a marihuánával is, amit korábban a szomszédos Szlovákiában szerzett be, majd ráált az otthoni termesztésre.

Háza elkülönített részében termesztőszekrényt épített, ebben találtak hét tő kendert a rendőrök.

A nyomozók szerint profi felszereléssel dolgozott, ezért gyanújuk szerint terjesztéssel is foglalkozhatott. Valójában a rendőrök által profinak mondott felszerelés Magyarországon több helyen is beszerezhető, legfeljebb kétszázezer forintból felépíthető. Tekintve, hogy a marihuána kiskereskedelmi ára grammonként kétezer forint, egy nagyfogyasztónak hat-nyolc hónapon belül megtérül a befektetés ára. A magyar bírósági gyakorlat öt tő marihuánát még csekély mennyiségűként számol el.