Szabadlábon védekezhet a magyar lányt molesztáló étteremkritikus
A feleségével élő Joseph Yannai fiatal lányokat keresett bébiszitternek, akiktől aztán szexuális szolgáltatásokat követelt. A rendőrök már régóta figyelték a férfit, csak bizonyítékuk nem volt ellene. Májusban emeltek vádat Yannai ellen, többek között egy 21 éves magyar lány vallomása alapján.
A férfi szó nélkül kifizette a 100 ezer dolláros (20 millió forint) óvadékot és szabadlábon védekezhet. A tervek szerint már július 27-én megtartják az első tárgyalást. Yannainak nemcsak szexuális zaklatásért és jogtalan fogva tartásért, de illegális munkaerő alkalmazásáért is felelnie kell.
A férfi ellen az a 21 éves magyar lány is hajlandó tanúskodni, aki február 18-án érkezett az Egyesült Államokba, miután olvasta Yannai apróhirdetését a neten és kapcsolatba lépette vele a jól fizető munka reményében.
A hírek szerint Yannai a magyar lányt mint titkárnőt vette alkalmazásba vízzel körülvett Pound Ridge-i házában, amely a rendőrség szerint olyan, mint egy börtönsziget. A férfi fogolyként bánt a lánnyal: nem engedte hogy telefonáljon, vagy emailt írjon és pénzt sem adott neki. A következő héten derült ki, hogy mit akar tőle: szexrabszolgaként akart vele bánni. A rendőrség szerint ugyanebben az időben egy brazil nőt is fogva tartott a férfi.
Miután Joseph Yannai molesztálni kezdte, a lány egy szintén Pound Ridge-ben tartózkodó magyar barátja segítségével szökött meg és értesítette a rendőrséget. A nyomozás márciusban kezdődött a férfi ellen, akit most vettek őrizetbe. Yannai írta egyebek mellett a Ki kicsoda a nemzetközi szakácsvilágban 2004-2005 című könyvet.