Három gyerek életszerűen írta le a molesztálást

2009.07.17. 09:56
Több gyerek is életszerűen írta le, hogyan molesztálta őt a pedofil bébiszitterként elhíresült férfi. Az újpesti rendőrkapitány szerint ezek alapján "erősen vélelmezhető, hogy megtörtént" a bűncselekmény.

Az eddig elkészült szakértői vélemények egyelőre azt látszanak igazolni, hogy három gyereket valóban molesztálhatott a pedofil bébiszitterként elhíresült férfi. Baranyi József, az ügyben nyomozó újpesti rendőrség vezetője a köztévé Nap-Kelte című műsorában elmondta, hogy a gyermekpszichológus tapasztalata szerint életszerű volt a gyerekek elmondása a bűncselekményekről, a rendőrkapitány szerint tehát "erősen vélelmezhető, hogy megtörtént".

Az érintett három gyermek 2 és 5 év közötti, van köztük fiú és lány is. A bébiszitter mindannyiukra az elmúlt egy évben vigyázott és általában hosszú órákat töltött egyhuzamban a gyerekekkel.Három másik szakértői vélemény is elkészült már - tette hozzá Baranyi József. Ezeknél bár nem zárható ki, hogy szintén molesztálták a kicsiket, egyértelműen nem is bizonyítható. A gyerekek ugyanis "nem tudták visszahozni azt az eseménysort" ami bizonyítaná a bűncselekményt.

Baranyi József elmondta azt is, hogy jelenleg 42 bejelentés van a rendőrök előtt, a gyerekeket folyamatosan vizsgálja a gyermekpszichológus. Hetente körülbelül három kicsivel tud foglalkozni.