Skizofrén lehet a pécsi lövöldöző

Elkészült az első elmeorvosi szakértői vizsgálat a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében lövöldözni kezdő fiatalról. A látens skizofrén diák betegsége feltehetőleg aktiválódott, amikor társai megszólták.

Egy kriminálpszichológus szakértő szerint már elkészült az első elmeorvosi vizsgálat a pécsi lövöldöző diákról, a 23 éves G. Ákosról. "Ez az ember beteg volt, tudathasadásos állapotban szenvedett, az első elmeszakértői vizsgálat elsődleges megállapítása szerint. Ez a fajta patológiás állapot nem azt jelenti, hogy egyfolytában beteg személyisége van, hanem lappang. Lappang, lappang és hirtelen kitör" - mondta az RTL Klub híradójának Bilkei Pál kriminálpszichológus.

A pszichológus szerint az lehetett az utolsó csepp a pohárban, hogy a fiúra valamilyen megjegyzést tettek csütörtök délelőtt társai. A szakember szerint a lövöldöző magával is végezni akart, de ezt végül mégsem tette meg.

Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem rektora azt mondta a TV2 Tények című műsorának, hogy az elsődleges vélemények szerint a látens skizofréniában szenvedő diáknál aktiválódott a betegség: " aktív státuszba került és ez okozta ezt a tragédiát". Ha ez így van, elképzelhető, hogy a tettest nem is lehet felelősségre vonni.

Gábriel Róbert az eset körülményeiről elmondta: a hallgató elkésett az óráról, ezért úgy érezte, hogy a társai rossz szemmel néznek rá. Ekkor még nem volt megtöltve a nála lévő fegyver, "az incidens" után határozta el, hogy megtölti azt. Kiment a mellékhelyiségbe, megtöltötte a fegyvert, majd visszatért a terembe és lőni kezdett.

A Tények úgy tudja, hogy a vérvétel kimutatta: a 23 éves diák aznap nyugtatót, előző nap pedig antidepresszánsokat vedd be.

Nem normális

Társai véleménye megoszlott a fiatalemberről, egy azonban biztos: visszahúzódó, magának való, zárkózott embernek ismerték, akinek nem nagyon voltak barátai. "Ismerem az elkövetőt, nem normális, négy éve sem volt az, de abban biztos vagyok, hogy az orvosi pályán voltak komoly céljai" - ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokat írnak a bama.hu cikkének kommentjeiben azok, akik ismerték a lövöldözőt.

Az egyik hozzászóló szerint a férfi sok időt töltött a számítógép előtt. Kedvenc játékában,  GTA-ban például gépfegyverrel lőtte agyon az utcán sétáló embereket. Olyat is találni, aki jót ír róla, igaz csak felületesen ismerték egymást. Az olvasható, hogy 6 éve találkoztak és "igen jó meglátásai voltak a világról".

Felépül a súlyos sérült

Emlékszik mindenre az az egyetemista, akit öt lövés ért csütörtökön a Pécsi Tudományegyetemen. A fiatalember már magához tért, de a hét és fél órás műtét után még nagyon fáradt. A fiatalember nagynénje azt mondta, hogy az orvosok szerint a fiú rövid időn belül fel fog épülni, mert fiatal, erős és egészséges.

Az egyetemista arról is beszélt nagynénjének, hogy emlékszik mindenre a lövöldözésből és ennek ellenére is Pécsett akar maradni.

A Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében csütörtökön kora délután kezdett lövöldözni az egyik gyógyszerész hallgató. Négy emberre lőtt rá összesen kilencszer: egy 19 éves fiatal olyan súlyosan megsérült, hogy a mentők már nem tudták újraéleszteni és életét vesztette. Rajta kívül egy hallgató, egy oktató és a takarítónő sérült meg, a fiút öt golyó találta el.

A lövöldöző a történtek után az egyetem egy másik épületébe menekült, melynek tetőteraszán végül feladta magát. A lövöldöző fiatalember egyébként egy pécsi lövészklub tagja volt. Dakos József megyei rendőrfőkapitány az egyetem rendkívüli szenátusi ülésén azt mondta, hogy a fiatalember egy parabellum pisztollyal lőtt, amire volt tartási engedélye.

A lövöldöző kihallgatható állapotban volt, de nem mondott semmit a rendőröknek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport