Százkilenc halott egy oroszországi szórakozóhelyen

2009.12.04. 23:45 Módosítva: 2009.12.05. 17:20
Száznál is többen meghaltak, amikor pirotechnikai eszközök miatt kigyulladt egy szórakozóhely Oroszországban. A permi klub tulajdonosát őrizetbe vette a rendőrség.

Pénteken este kigyulladt az oroszországi Perm város egyik éjszakai klubja, közölte a CNN oroszországi hírügynökségi jelentésekre hivatkozva. 109-en meghaltak, 135-en megsebesültek, írja az AP. A permi hatóságok szerint a sérültek közül nyolcvan ember állapota súlyos, hatvannál is többen lélegeztető gépen vannak.

Az áldozatok nagy része füstmérgezésben halt meg.

Az egyik orosz tévében leadott videón látható, amint a teremben tűz üt ki, és füst teríti be a szórakozóhelyet. Az AP orosz tévékre hivatkozva úgy tudja, hogy az álmennyezet gyulladt meg véletlenül tűzijátékok miatt. A tűzoltók percek alatt a helyszínre értek, és egy óra alatt eloltották a lángokat.

A tüzet egy sűrített gázzal, vagy sűrített levegővel működő úgynevezett "hideg tűzijáték" petárdája okozhatta. Szakértők szerint a kevéssé veszélyesnek tartott pirotechnikai eszköz hibás lehetett, vagy begyújtásakor nem vették figyelembe a helyiség belmagasságát.

„Nem terrortámadás történt. A klubban nem tartották be a tűzvédelmi előírásokat” – közölte az Interfax orosz hírügynökséggel egy illetékes. A Ria Novosztyi szerint a hatóságok átvizsgálták a szórakozóhelyet, de nem találtak bombára utaló nyomot.

Az Interfax hírügynökség szerint a Sánta Ló egyik tulajdonosát a tűzeset után őrizetbe vette a rendőrség.

Dmitrij Medvegyev elnök szombaton délelőtt videokonferencián tájékozódott a helyzetről, a felelősök szigorú megbüntetését követelte, és indítványozta a tűzvédelmi előírások megsértése miatt kiszabható büntetések szigorítását.

Az államfő a permi tűz miatt december 7-re országos gyásznapot rendelt el, Permben 6-án és 7-én engedik félárbocra a lobogókat. Az orosz tévéadók sorra jelentik be a műsorváltozást a katasztrófa miatt.    

A BBC értesülései szerint a Sánta ló nevű szórakozóhely megnyitásának nyolcadik évfordulóját ünnepelte. Perm 1400 kilométerre található Moszkvától keletre.