Külföldről rendelhették meg az auschwitzi feliratot
"Együttműködünk az összes nemzetközi ügynökséggel és intézménnyel világszerte...Lehet, hogy egy személyt (nemzetközi elfogatóparancs alapján) őrizetbe fognak venni" – mondta a rendőrség szóvivője. További részleteket nenm közölt, és kitért azon lengyel médiajelentések kommentálása elől, melyek szerint egy svéd gyűjtő keveredett volna az ügybe.
"Felmerült a rejtélyes svéd kérdése...Természetesen az elkövetők (öt büntetett előéletű férfi) nem azért lopták el a feliratot, hogy saját gyűjteményüket gazdagítsák vele. Mindinkább valószínűnek tűnik, hogy valaki más állt mögöttük" – tette hozzá.
A rendőrség bemutatta a sajtóértekezleten a három darabra vágott, megtalált feliratot – Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) –, melynek utolsó betűjét a tettesek a rablás helyszínén hagyták. Szakértők szerint az ellopott feliratot gond nélkül vissza lehet tenni eredeti helyére.
Nowak megerősítette, hogy az öt őrizetbe vett elkövető közönséges bűnöző, akik pénzkeresés céljából cselekedtek, és nem állnak kapcsolatban neonáci csoportokkal. Egyikük építési vállalkozó, a többiek munkanélküliek. Valamennyien voltak már büntetve különböző bűncselekmények - lopás, bántalmazás, verekedés, egyebek - miatt.
Az auschwitzi felirat ellopásáért feltehetőleg 10-30 ezer euró fizetséget kaptak. Valószínűleg különleges jelentőségű kulturális javak ellopása miatt emelnek vádat velük szemben, amiért 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők. A felirat, amelyet a haláltábor egykori lengyel foglyai készítettek, szerepel a világörökség listáján.
A tettesek elfogását bejelentésükkel elősegítő személyek osztozhatnak azon a csaknem 40 ezer dolláros pénzjutalmon, amelyet az auschwitzi múzeum tűzött ki az elkövetők kézre kerítésére.
A Rzeczpospolita című mértékadó lengyel napilap keddi számában így kommentálta a bűnügyet: "...olyan világban élünk, amikor semmi sem szent, mindent meggyaláznak: keresztet, templomot, zsinagógát (...) A határok átlépése egyre inkább erénnyé válik. A felirat ellopása ennek ellenére...sokkot váltott ki. Lázasan keresték a magyarázatot, egyesek már politikai hátterű összeesküvési elméleteket állítottak fel. Szerencsére...minden arra utal, hogy egy "egyszerű" köztörvényes bűncselekménnyel van dolgunk".