Auguszta
-7 °C
0 °C

Két apja volt a török ikreknek

2010.01.29. 19:03
Egy török férfinak gyanús volt, hogy hároméves ikergyerekei nem hasonlítanak egymásra, ezért DNS-tesztet kért, amelyből kiderült, hogy csak az egyik gyerek az övé. Feleségének korábban két petesejtje érett meg menstruációs ciklusában, és egy másik férfival is viszonya volt, ezért fordulhatott elő a ritka jelenség.

Hihetetlen meglepetés ért egy török férfit, amikor egy DNS-tesztnek köszönhetően megtudta: csak egyik ikergyermekének az apja, írta a Sabah című török újság.

A biztonsági őrként dolgozó isztambuli férfi kételkedni kezdett hitvese hűségében, és egy titokban elvégzett DNS-teszttel akart megbizonyosodni arról, hogy valóban ő az apja hároméves ikreinek. A férj szerint fiai feltűnően nem hasonlítottak egymásra.

A teszt 99,9 százalékos bizonyossággal azt mutatta ki, hogy csak az egyik kisfiú származik tőle, olvasható a napilapban. A férfi válóperét lebonyolító bíróság kérésére egy másik laboratórium is megerősítette az eredményt. Kiderült, hogy az anyának viszonya volt egy nős férfival Isztambulban, még mielőtt a családja arra kényszerítette, hogy hozzámenjen későbbi férjéhez.

A különböző apától származó ikrek jelensége, amelynek tudományos neve "szupermegtermékenyítés", nagyon ritkán fordul elő embernél, de annál gyakoribb az állatoknál, macskáknál vagy kutyáknál. Akkor következik be, ha a nőnek két petesejtje érik egy menstruációs ciklusban, magyarázta Rusen Aytac, az ankarai egyetem nőgyógyászati tanszékének vezetője. "Ha ennek az asszonynak rövid idő alatt két különböző férfival volt szexuális kapcsolata, akkor ez ikerterhességet eredményezhet, azonban a megtermékenyített petesejtek különböző genetikai állományt hordoznak" - fűzte hozzá.

Más orvosok azt hangsúlyozták, hogy ennek előfordulási esélye egy a millióhoz, és Törökországban ez az első ismert eset.

Az időközben elvált férj úgy határozott: vér szerinti gyermekét felneveli, a másik azonban intézetbe került. A jelenleg menhelyen élő anyát szülei és volt férje is halálosan megfenyegette, a bíróság ezért megtiltotta nekik, hogy ötszáz méternél közelebb menjenek a nő lakhelyéhez.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!