Vizsgálat egy bilincsben pózoló rendőrnő ellen

2010.01.29. 14:31 Módosítva: 2010.01.29. 15:14
Tényfeltáró vizsgálatot rendelt el pénteken délután a pécsi rendőrség, miután az egyik rendőrnőről fotók jelentek meg az egyik közösségi portálon, illetve a kuruc.info-n.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a tényfeltáró vizsgálat keretében hiteles adatokat gyűjtenek, majd értékelik ezeket. Tisztázni kell, hogy ki szerepel a fotókon, és ki tette azokat közzé.

rend450

A felvételeket szakmai és jogi szempontból is vizsgálni fogják, ezután hoz döntést az etikai bizottság. Azt kell megállapítani, hogy történt-e etikai vagy más vétség - tette hozzá a szóvivő.

rend451

A közzéttett fotók egy részén egy pécsi tiszthelyettes rendőrnő szerepel: egyiken egyik ismerőse összebilincselt kézzel karolja át, valamint összebilincselt kézzel állnak egymás mellett. Ugyanez a férfi a többi felvételen egyedül, illetve egy másik nővel pózol, feltehetően a rendőrnő pisztolyával. Az egyik képen saját, egy másikon pedig egy megbilincselt nő fejéhez tart fegyvert, illetve nyakához szamurájkardot.