Tibor
2 °C
8 °C

A rendőrség vetett véget a harcikutya-viadalnak

2010.03.02. 10:08 Módosítva: 2010.03.02. 13:20
Tizennégy embert állítottak elő azon a tiltott kutyaviadalon, melyet hétvégén tartottak a főváros XVII. kerületében. A rendőrség által lefoglalt három kutyából kettő súlyos sérüléseket szerzett, nagyon rossz állapotban vannak. Az ügy lezárultáig az ebeket a Noé állatotthon vette magához.

A viadalt egy budapesti bérelt telken rendezték, vasárnap. A kiérkező rendőrök egy magyar és egy román férfit fogtak el, majd lefoglaltak két, súlyosan sérült pittbull terrier kan kutyát, és egy körülbelül hathetes, szintén pittbull terrier szukát is.

A rendőrség szerint helyszínre érkezésükkor a jelenlévők közül többen a közeli erdőbe menekültek. Két embert rögtön sikerült elfogni, akiknek keze és ruhája is véres volt. A 27 éves és a 43 éves férfit őrizetbe vették és tiltott állatviadal szervezése miatt eljárás indult ellenük. Mindketten beismerő vallomást tettek.

A Tyson nevű kan kutya két-három év körüli, az ő tulajdonosa a rendőrök szerint az elfogott román férfi. A másik – ismeretlen nevű – kutyát az állatotthonban Ramses néven regisztrálták, szintén két-három év körüli kan kutya. A hat hetes szukát Cleopatra néven jegyezték be. Az utóbbi két kutya tulajdonosa ismeretlen.

Mindkét felnőtt kutya rossz sovány, legyengült állapotban volt. A rendőrség az ebek állatorvosi ellátásáról már intézkedett, a kutyák sebeit összevarrták és fertőtlenítették, további gyógykezelésüket és rehabilitációjukat az Állatotthon vállalta. Az állatok a büntetőügy lezárásáig tárgyi bizonyítékok és a NOÉ Állatotthon alapítvány gondozza őket, sorsuk a szervezet internetes oldalán is nyomon követhető.

A Bélatelepen található telekről összesen 14 embert állítottak elő, közülük 12 embert gyanúsítottként hallgatták ki, de szabadlábon védekezhetnek. A helyszínen nagy mennyiségű készpénzt, a kutyaviadalhoz és kiképzéshez szükséges eszközöket, különféle gyógyszereket és három nagy értékű autót is találtak a nyomozók.

Kedden önként jelentkezett a rendőrségen a kutyaviadal szervezője is. Azt az embert, akinek a telkén a viadalt rendezték, még keresik, elfogatóparancsot adtak ki ellene.