A Sátán parancsára ölte meg anyját egy szombathelyi nő
Sajtótájékoztatón számolt be pénteken a Vas megyei rendőrség a csütörtöki szombathelyi gyilkosságról. A tegnapi hír szerint egy idős nőt megöltek a Petőfi Sándor utcában. A rendőrség a nő lányát őrizetbe vette, miután kiderült, ő végzett az asszonnyal. Az 57 éves nő úgy érezte, "megszállta őt a sátán", aki azt akarta tőle, hogy ölje meg az édesanyját, mondta Palkó Andrea, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője pénteken.
A nő, miután több késszúrással végzett édesanyjával, telefonon értesítette a rendőrséget és a bűncselekmény helyszínén maradt; a nyomozók szerint kihallgatása során is láthatóan zavartan viselkedett, ezért elmeorvosi szakértői vizsgálatát rendelték el.
Anya és lánya a szomszédok elmondása szerint szeretetben éltek, a gyanúsított - aki két évvel korábban még ügyvédként dolgozott -, gondozta, ápolta beteg édesanyját, de folyamatosan pszichiátriai problémákkal küszködött, két hete pedig nem szedte be gyógyszereit, a rendőrök szerint ez is egyik oka lehetett a tragédiának.
Csütörtökön a nőnek skizoid tévképzetei támadtak, úgy érezte harcol a sátánnal, közben a konyhából három kést is magához vett, majd a dulakodni kezdett idős édesanyjával, akinek az egyik kést még sikerült kicsavarnia a kezéből, de egy másikkal a nő több szúrást is ejtett áldozatán, aki már nem élt, mire a mentők megérkeztek.
A tényői családirtással kapcsolatban is felmerült, hogy a feleségét és két kislányát lemészároló apa is pszichiátriai gyógykezelés alatt állt. Ezt az információt pénteken némiképp árnyalta egy neve elhallgatását kérő pszichológus, aki szerint a férfi három alkalommal járt nála, de mivel gyógyultnak érzete magát, abbahagyta a viziteket, egyszóval kezelés alatt nem állt, noha szüksége lett volna rá.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.