A nyomozás eddigi adatai szerint három bankot és két benzinkutat rabolt ki az a 27 éves férfi, akit szombaton fogtak el Óbudán.
A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a férfi 2007 márciusában egy Bécsi úti, 2008 júniusában egy Népfürdő utcai benzinkutat rabolt ki, a két helyszínen összesen 300 ezer forintot zsákmányolt.
A bankrablásokat tavaly követte el, mindhármat a XIII. kerületben, majdnem 16 millió forintot vitt el. A bűncselekmények során senki sem sérült meg.
A 27 éves Cs. Miklóst az egyik óbudai lakóparkban fogták el, a lakásán tartott házkutatás során megtalálták a rablásokkor viselt ruhát és a gáz-riasztó fegyvert is. Cs. Miklós részletes beismerő vallomást tett.