Több nőnél is próbálkozott egy férfi a vámosok kiképzésén

2010.03.31. 21:53 Módosítva: 2010.04.01. 00:22
Több nőhöz is különböző módszerekkel közeledett egy részeg férfi a vámosok kiképzésének záróbankettjén, azonban a nőknek sikerült elküldeniük őt, derült ki a VPOP eddigi vizsgálatból. A szóvivő tagadta, hogy bárkit megerőszakoltak volna.

Nem történt az eddigi adatok szerint nemi erőszak a vám- és pénzügyőrség kiképzőközpontjában, mondta az ATV szerda esti Egyenes beszéd című műsorában Sipos Jenő, a szervezet szóvivője.

A Magyar Nemzet szerdán azt írta, hogy információik szerint a kiképzőbázison a képzésen résztvevő vámosok megerőszakolták három társnőjüket. Az ügyben belső vizsgálat indult.

Sipos Jenő az ATV-nek azt mondta, hogy egy egyhónapos tanfolyam végén a bázishoz közeli étteremben volt záróbankett. Ott többen is erősen ittasak lettek, egy férfi pedig elkezdett különböző módon közeledni egy nőhöz. A nőt a közelben lévők kimentették szorult helyzetéből, majd a legtöbben visszatértek a szállásra.

Ott a folyosón a fiatalember egy másik nővel találkozott, de ő is elutasította. A történet a jelenlegi állás szerint itt véget ér, de vannak még különbségek a vallomások között, ezeket még tisztázni kell. Ha mégis kiderít valamit a vizsgálat, akkor feljelentést tesznek az ügyészségen.