„A jelöltre szavazni a jelölt neve alatti, feletti vagy melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet” – áll a választási eljárásról szóló, a karikába rajzolandókról meglehetősen szűkszavúan rendelkező 1997. évi C. törvény 69. paragrafusában.
A törvény ehhez már csak annyit tesz hozzá, hogy érvénytelen az a szavazat, amelyet nem a fentiek szerint adtak le. A szavazást segítő szokványos illusztrációkon az alábbi két ábra szokott szerepelni:
![valasztas1](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/140/1407/14074/1407457_558306f0669b1023c10c883189b10994_wm.jpg)
Arról azonban egy szót sem szól a törvény, hogy a két „vonalnak” egyenesnek kell-e lennie, vagy lehetnek görbék is; megtörhetnek-e, és hogy egy vagy több ponton kell-e metszeniük egymást. Az alábbiakban a törvény kreatív értelmezési lehetőségeit mutatjuk be néhány egyszerű ábrán. Nagyon kérjük, hogy ne az alábbiak, hanem a fenti ábra szerint szavazzanak (és semmiképpen ne filctollal, hanem golyóssal), mert elképzelhető, hogy az Országos Választási Bizottságnak nem kenyere a geometria, és a szokásostól eltérő, a törvény betűje szerint elfogadható szavazatok kárba vésznek.
![A csiga- és a hullámvonal sem jó, egy, illetve két vonal, de semmi nem keresztez semmit, sajnos.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/140/1407/14074/1407461_6b031bcd589d3871292b2b87d73603e4_wm.jpg)
![A csirkelábas békejelre rá lehet fogni, hogy két vonal, és keresztezik is egymást. A Mercedes nem nyert.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/140/1407/14074/1407463_76f0cdb6a58eecc099480d36e15cbbbf_wm.jpg)
![A Vöröskereszt keresztje és a kettős kereszt sem játszik: az egyiken túl kevés a vonal, a másikon túl sok.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/140/1407/14074/1407465_daf13e738d947452824c78a719be34b3_wm.jpg)
![A Dávid-csillag és a horogkereszt is megfelel a szigorú törvényi előírásnak.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/140/1407/14074/1407467_9e1743c72c3c13de1b035b01e3cd4f74_wm.jpg)
![Az anarchista A megy, a kommunista vörös csillag nem megy.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/140/1407/14074/1407469_5a7d2981e250bc2e82cdfd4b63a1c33d_wm.jpg)
![Nem mindegy, milyen, de egy jól eltalált pöccsel elméletileg lehet szavazni.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/140/1407/14074/1407471_1b89f324f918749a17799d7ff02c6589_wm.jpg)
![A kalózcsont és a sarló-kalapács is megy.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/140/1407/14074/1407475_47dce74563d6083691ecf68374b20040_wm.jpg)
![Egyik sem jó.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/140/1407/14075/1407551_130f7cbf014b926b2ac908cabfa954e0_wm.jpg)