Szabadlábon védekezhet a markolós ámokfutó

2010.04.17. 20:09
A bíróság megszüntette a Sárváron még februárban egy markolóval menekülő ámokfutó előzetes letartóztatását. A férfinak várhatóan ittas vezetés, közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelnie.

A Vas Megyei Bíróság a napokban megszüntette az előzetes letartóztatását annak az 51 éves férfinak, aki markológépével még februárban felborított és kilapított egy rendőrautót Sárváron, tájékoztatott Székely Tamás, az ügyet vizsgáló Szombathelyi Nyomozó Ügyészség szóvivője.

A férfi azután kezdett ámokfutásba 2010. február 21-én, hogy a rendőrök igazoltatni akarták, mert rendszám nélkül közlekedett a városban a munkagéppel. A sofőr azonban a többszöri jelzés ellenére sem állt meg, úgyhogy a belvárosban keresztbe állt előtte egy rendőrautó. Szemtanúk szerint ekkor a munkagép egy pillanatra megállt, majd a sofőr "megdögletek rendőrök" kiáltással tolni kezdte maga előtt az egyébként sebességméréshez használt rendőrautót.

A járőrök még idejében kiugrottak a kocsiból, így nem esett bajuk. Közben a markoló kerekére négy lövést is leadtak, de ennek sem volt hatása. Az ámokfutót végül egy 29 éves törzsőrmester fékezte meg, aki felmászott hozzá a vezetőfülkébe, és tulajdonképpen kituszkolta a férfit a vezetőülésből.

A férfi ellen több ember ellen elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt indult eljárás. Ezt várhatóan hamarosan megszünteti a Szombathelyi Nyomozó Ügyészség, mert bebizonyosodott, hogy az autóból már kiszálltak a rendőrök, amikor a férfi megindult a markolóval a járőrautó felé. Így legfeljebb ittas vezetés, közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelnie a férfinak, aki most már szabadlábon védekezhet.