Rekordbüntetést kaptak az amerikai cserkészek
Az alperes, Kerry Lewis ügyvédjei eredetileg 25 millió dollár megfizetését kérték. Az esküdtszék szerint a cserkészszövetség gondatlanul járt el akkor, amikor engedte, hogy Timur Dykes parancsnokhelyettes gyerekekkel foglalkozzon. Dykes 1983-ban bevallotta feletteseinek, hogy molesztált 17 fiút.
A per alapjául szolgáló kereseten kívül még másik ötöt nyújtottak be a cserkészszövetség ellen ugyanezen a bíróságon, hasonló vádakkal. A többi keresetből is per lehet, ha nem születik megállapodás azon kívül.
A cserkészszövetség vezetői közleményt adtak ki az ítéletre reagálva, és ebben hangsúlyozzák, hogy a szervezet szigorú rendszerben ellenőrzi a parancsnokokat. A kártérítés összege meglepte Patrick Boyle-t, a Youth Today című ifjúsági lap szerkesztőjét, annak a könyvnek az íróját, amely a cserkészeten belül nemi visszaélésekről szól. Mint mondta, az összeg többszöröse bármely korábbi kártérítésnek.