Rabkórházba vitetnék Horváth Évát

2010.06.01. 09:23
A héten a tököli rabkórházba kerülhet Hagyó Miklós egykori sajtósa, Horváth Éva. A Blikk információi szerint BKV-ügy gyanúsítottjánál daganatot diagnosztizáltak.

Horváth Éva fejfájásos panaszai miatt fordult orvoshoz, mert egy, a tarkóján lévő daganat, állítása szerint nyomja az idegeket.

Az ügyfelem betegségét igazoló papírokat, orvosi szakvéleményeket a nyomozó hatóság rendelkezésére bocsátottuk, és azt kértük, hogy fogvatartását a tököli rabkórházban foganatosítsák, ahol megfelelő orvosi ellátásban részesülhet – nyilatkozta a Blikknek Gábor László ügyvéd, a Bárándy és Társa ügyvédi iroda munkatársa.

Horváth Éva a tárgyaltóterem előtt várakozik
Horváth Éva a tárgyaltóterem előtt várakozik

A lap az orvosi leletekből idézve azt közölte, hogy Horváth Évának a tarkója felett van egy daganata, amely egy MRI vizsgálatnál derült ki.  Az orvosok szerint műtéttel el lehet távolítani, ám arra még időpontot nem kapott.

Hagyó Miklóst azzal gyanúsítják, hogy közvetlenül vagy közvetítőin – Horváth Éván, L. Ottón és H. Ivánon – keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek, hogy a közlekedési vállalat számára szükségtelen szerződéseket kössenek. A rendőrség különösen nagy vagyoni kárt okozó bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja mind a három letartóztatottat.