Az ügyben felfüggesztették állásaikból a fegyintézet négy őrét.Az indiai rendőrség szerint a kettős gyilkosságért elítélt rab, Hitler Fernandes hajnali 3 órakor szökött meg a börtön vécéjéből.
"Szökésükhöz lyukat fúrtak a vécén át" -mondta az egykori portugál gyarmat déli részében található Vasco de Gama város börtönigazgatója, Levinson Martins. Elmondása szerint a 46 éves Hitler Fernandes életfogytiglan tartó börtönbüntetését töltötte a fegyintézetben, és állítólag már korábban is többször megszökött.
A két másik szökevény közül az egyiket rablásért ítélték el, és korábban ő is megszökött már őrizetéből. A harmadik szökevény pedig állítólag bírósági tárgyalására várt, miután leszúrta barátnőjét egy buszmegállóban.
A három rab szökése ügyében Goa tartományi minisztere felmentett állásából négy börtönőrt.