Nincs fegyver az autós ámokfutók ellen?
További Bulvár cikkek
Az adatok szerint az elmúlt két évben 140 komolyabb autós üldözés volt Magyarországon, az esetek többségében balesettel végződnek. A statisztikában nincs benne az, amikor csak megpróbálnak elmenekülni, de rövid követés után inkább maguktól megállnak a rendőrkocsinak.
Legutóbb múlt pénteken, azelőtt pedig csütörtökön száguldott át a fél fővároson egy ámokfutó, nyomában tucatnyi rendőrautóval. A csütörtöki hajsza a Hajógyári szigettől az Árpád hídon át egészen a XIV. kerületi Mogyoródi útig folytatódott. A mérleg: két összetört rendőrautó és két összetört másik személygépkocsi, szerencsére senki sem sérült meg, a sofőr állítása szerint azért menekült, mert ivott.
Nem mondható el ez a három héttel ezelőtti esetről, amikor a rendőrök elöl több kerületen át menekülő férfi a Keleti pályaudvarnál elgázolta Radovic Dusán rendőrzászlóst, aki belehalt a sérüléseibe. Két éve a menekülőn kívül egy 31 éves családanya lelte halálát egy hosszú üldözés végén Veszprém megyében.
Új jelenség az üldözéses jelenetek elszaporodása
A rendőrség felkészültségét egyre többen kifogásolják ezekben az ügyekben. Műszaki igazságügyi szakértők, rendőrök (akik hivatalosan nem nyilatkozhatnak) szerint is kevés a korszerű eszköz a hatékony, balesetmentes üldözésekhez, a jogi környezet sem tökéletes.
Végh József kriminálpszichológus szerint új jelenség az üldözéses jelenetek elszaporodása. Véleménye szerint elég figyelmeztető jel volt, a rendőrségnek most már fel kellene készülnie jobban ezekre az esetekre.
Végh szerint mind taktikailag, mind technikailag tovább kell lépni. A rendőrségnek ugyan vannak eszközei (tüskés útzárak, rendőrautók), de ezek műszakilag elavultak, újak kellenének.
Megkerestük több rendőri vezetőt, akik szívesen nyilatkoztak volna az ügyben, ám az ORFK-sajtóosztály engedélye nélkül nem tehették. A sajtóosztályon annyit reagáltak kérésünkre, hogy e-mailen küldjük el a kérdéseinket. A részletes kérdéseket egy hete elküldtük, de válasz nem érkezett.
A megválaszolatlan kérdések:
Milyen törvények vonatkoznak a rendőrre, aki olyan helyzetbe kerül, hogy üldöznie kell egy másik autót?Mit enged meg a jogszabály, és mit nem?
Mennyire teszi lehetővé a hatékony üldözést a jelenlegi jogszabályi környezet?
Hány autós üldözésnek minősített eset volt az elmúlt két évben?
Milyen műszaki eszközökkel rendelkezik a rendőrség egy autóval menekülő elfogására, ezekből hány van, jut-e minden kapitányságra?
Mennyire korszerűek ezek az eszközök, az esetek hány százalékában alkalmazzák őket?
Van-e speciális gépjárműves képzés azok számára, akik gyakorta kerülnek üldözési helyzetbe?
Ha igen, akkor hol, milyen hosszú, milyen elemekből áll, hány embert képeznek ki évente?
A kiképzettek száma hogy aránylik a teljes rendőri állomány számához?
Egy átlagos rendőr kap-e valamilyen képzést arra az esetre, ha üldöznie kell egy személygépkocsit?
Nemrég dr. Török Zoltán rendőr ezredest, ORFK közrendvédelmi főosztályvezetőjét a Civil rádióban faggatták hasonló kérdésekkel. A műsorban elhangzottakat idézzük tőle. Török szerint a rendőröknek alapvetően kétfajta eszközük van egy autós ámokfutó megállítására. Használhatnak műszaki (tüskés) útzárat, vagy pedig rendőrkocsit fordítanak keresztbe és azzal állják el az utat. A keresztbe állás gyorsabb, azt alkalmazzák a leggyakrabban.
Török szerint a tüskés útzárral az a probléma, hogy városban bonyolult kitalálni, hova telepítsék, mert nem tudni előre, hogy az üldözött melyik útvonalon menekül a sok közül. Kockázatos is a telepítése, mert áthajthat rajta az üldözöttön kívül más gépkocsi, vagy akár a rendőrautó is.
Ezenkívül a műszaki útzár balesetveszélyes is, mert a négy durrdefekt, amit a tüskék okoznak, gyakorlatilag irányíthatatlanná teszi a gépjárművet. Információink szerint ezért a rendőrök alig használják üldözéskor a tüskés útzárakat, aminek a többsége bent porosodik a kapitányságok raktáraiban.
Magyarországon nemrég mutattak be egy olyan tüskés útzárat, amit az Egyesült Államokban és Nyugat-Európa több országában már rendszeresítettek. Az újfajta, kifejezetten a menekülő autók elfogására kifejlesztett eszköz előnye, hogy könnyen kidobható és berántható a kiszemelt kocsi elé, így a véletlen ráhajtást meg lehet akadályozni.
Ezenkívül a speciális tüskék miatt nem hirtelen, durrdefektszerűen távozik a levegő az abroncsokból, hanem lassabban ereszti le a gumikat, így az autó nem válik irányíthatatlanná.
Dernei Róbert, az eszközt Magyarországon forgalmazó cég vezetője elmondta, hogy több bemutatót tartottak már a rendőröknek, vámosoknak, és mindenhol elismerően nyilatkoztak róla. A hatóságok azonban nem akarják lecserélni a régi, 30 éves, korszerűtlen tüskés útzárakat. (Vannak ugyanilyen elven működő korszerűbb, könnyebb útzárak is, de a telepítésük ezeknek is lassú.)
Török Zoltán szerint a tüskés útzárak helyett a magyar rendőrök inkább azt a módszert alkalmazzák, hogy haladnak a jármű után, és megpróbálják rábeszélni, hogy álljon meg.
Török elmondta, hogy ha olyan helyzet adódik, hogy a jármű bonyodalommentesen megállítható, akkor megteszik. Ha nem, akkor több rendőrautó is követi, különböző irányokból megpróbálnak eléállni és egy olyan területre terelni, kiszorítani, ahol gyengébb a forgalom és kisebb kockázattal meg lehet állítani. Alapelv, hogy a rendőr mást nem veszélyeztethet az üldözöttön kívül.
Az sem mindegy, hogy kit érdemes egyáltalán üldözni. Török szerint alapvetően bűncselekmény elkövetőjét vagy gyanúsítottját kezdik el követni (a rendőrség nem használja az üldözés szót). A kisebb jogsértéseknél, szabálysértéseknél az a rendőr feladata, hogy írja fel a rendszámot, ne kergetőzzön a sofőrrel, főleg nem forgalmas utcákban. Csakhogy ilyen esetekben nem biztos, hogy meg lehet büntetni később a menekülőt, hacsak nem áll rendelkezésre fotó, videófelvétel, más tanú vallomása, vagy a térfigyelő kamera felvétele.
Török ezredes a törvények szigorításában látja elsősorban a kiutat. Olyan jellegű büntetések kellenek szerinte, amik a (jogosítványt otthon felejtő vagy két sört felhajtó) állampolgárok többségét elrettentik attól, hogy menekülésbe kezdjenek. Erre a jelenlegi szabályozás is alkalmas, de a szigorítás tovább javítaná a statisztikát.
Más a profi bűnöző és más az egyszeri részeg sofőr
Végh József kriminálpszichológus szerint is különbséget lehet tenni a menekülés elszántsága szempontjából az egyszeri részeg sofőr és a profi bűnöző között. A profi tudatosan menekül, ismeri az egérutakat, és mivel valószínűleg börtön fenyegeti, nincs vesztenivalója. A részeg állampolgár előbb, utóbb feladja magától, de azt, hogy idáig eljusson, gyakran megelőzi az, hogy nekimegy valaminek, és mozgásképtelenné válik.
Végh szerint a szigorítás csak elméletben működik, a gyakorlatban nem állja meg a helyét, hiszen ha nem sikerül elfogni, akkor a felelősségre vonás is elmarad. Aki ilyen helyzetbe kerül, az eleve bízik magában és az autójában, a szigorítás ellenére is belevág. Először jó elfogási eredményeket kell produkálni.
Végh úgy véli, hogy a rendőr egységeknek együttműködésben, képzettségben kell elsősorban fejlődniük. Az autós üldözést például viszonylag ritkán gyakorolják egyszerű járőrök.
Török Zoltán szerint megfelelő a rendőrautók vezetőinek a kiképzése. Jogszabály szerint megkülönböztető jelzést használó autót olyan személy vezethet, aki mind pszichikailag, mind vezetéselméletileg alkalmas. Pályaalkalmassági vizsgálaton (PÁV) kell megfelelni, ahol a többi között a reflexet, reagáló képességet vizsgálják. A rendőrsofőr ezután speciális vezetéselméleti és -gyakorlati képzést kap.
Török szerint ezért a rendőrök az átlagos úrvezetőknél jobban vezetnek.
Mindazonáltal többen úgy vélik, hogy a PÁV-vizsga és néhány kör a gyakorlópályán kevés ahhoz, hogy egy átlagrendőr éles üldözési helyzetben a legjobbat hozza ki magából. Kivétel a kommandósok, akik valódi kiképzést kapnak ilyen esetekre is.
A jövő üldözési technikái
Fejlettebb országokban, főleg az Egyesült Államokban jóval előttünk járnak az üldözési technikákban. Ilyen például az X-Net Vehicle Arrest System. Itt egy hálót terítenek az útra, ami rátapad az abroncsokra, feltekerődik, és így állítja meg a gépkocsit. Főleg katonai célokra alkalmas, mivel a kocsi irányíthatatlanná válhat a blokkoló kerekektől.
Szintén korszerű és pofonegyszerű módszer a StarChase. Az üldözendő kocsi fenekére a rendőrautóból egy öntapadós gps-jeladót lőnek ki, és hagyják elhajtani. A rendőrautóban levő gps-monitoron követik az autó jeleit, és mire megisznak egy kávét, már mehetnek is a szabálysértőért a pontos címre.
Amerikában kísérleti stádiumban van az a módszer, amely alapján nagy teljesítményű, irányított elektromágneses hullámokkal bénítják meg az üldözött autók elektronikai rendszerét. Az eszköz nagyon költséges, leginkább helikopterre szerelve lehet majd használni, régi, nem elektronikus vezérlésű autók ellen hatástalan.
Szintén az Egyesült Államokban alkalmazzák az úgynevezett PIT (Pursuit Intervention Technique) manővert, aminek az a lényege, hogy az üldöző rendőrautó a jármű orrával megpördíti az előtte haladó kocsit, amely így megállni kényszerül.
A technikát a hazai rendőrök nem alkalmazzák, mert amellett, hogy nagyon balesetveszélyes, nem is mindig ad megoldást, mint azt a tíz legizgalmasabb autósüldözést összefoglaló oldal első helyezett videójából látszik.
Autós üldözések idén:
Szervezet | Helyszín | Időpont | Feltételezett ok |
---|---|---|---|
BRFK | Budapest III. | 2010-08-13 | ismeretlen |
BRFK | Budapest III-XIV. | 2010-08-12 | Ittas vezetés |
PMRFK-BRFK | M1-Budapest | 2010-08-07 | trükkös lopás |
Budaörsi RK | M1 autópálya - Törökbálint | 2010-08-02 | trükkös lopás |
Hatvani RK | M3 autópálya, Kerekharaszti pihenő | 2010-07-30 | üzemanyaglopás |
Abonyi Rendőrőrs | Abony | 2010-07-30 | ismeretlen |
BRFK | Budapest XIV-IX. | 2010-07-23 | eltiltás alatti vezetés |
Rendőrség (határrendészek) | Nagylak-Magyarcsanád | 2010-07-21 | gépkocsilopás |
Csongrád MRFK | Szeged-Kistelek | 2010-07-19 | nem állt meg a jelzésre |
Szabolcs-Sz-B MRFK | Fehérgyarmat-Mátészalka | 2010-07-18 | cigaretta-csempészet |
Szabolcs-Sz-B MRFK | Fehérgyarmat-Kisar | 2010-07-09 | cigaretta-csempészet |
Bács-Kk MRFK | Jakabszállás | 2010-07-09 | gépkocsilopás |
Győr-M-S MRFK | Mosonmagyaróvár-Győrzámoly | 2010-06-28 | vagyon ell. bűncselekmények |
Vas MRFK-Veszprém MRFK | Szombathelytől-Kislődig | 2010-06-20 | közlekedési vétség |
BRFK | M1-Budapest | 2010-06-19 | autólopás |
Tolna MRFK | M6-os autópálya | 2010-06-02 | nem állt meg a jelzésre |
Győr-M-S MRFK | Gönyű | 2010-05-24 | üzemanyaglopás |
BRFK | Budapest II-XIV. | 2010-05-22 | gépkocsilopás |
BRFK | Budapest XIII. | 2010-05-16 | orgazdaság |
Osztrák Rendőrség-Gy-M-S MRFK | Bécs-Sopron | 2010-05-12 | gépkocsilopás |
Békés MRFK | Ecsegfalva | 2010-05-10 | gyilkosság |
Fejér MRFK | Vál | 2010-04-28 | gázolaj lopás |
BRFK | Budapest XIX. | 2010-04-25 | lopás |
BRFK | Budapest X. | 2010-04-22 | ismeretlen |
Veszprém MRFK | Balatonfűzfő | 2010-04-20 | Ittas vezetés |
Győr-M-S MRFK | Halászi-M1 | 2010-04-03 | Bankautomata-feltörés |
Jász-Nk-Sz MRFK | Jászapáti | 2010-04-02 | színesfém-tolvajok |
Bács-Kk MRFK | Kecskemét | 2010-03-24 | Ittas vezetés |
VPOP | Iszka-Beregsurány | 2010-03-22 | cigaretta-csempészet |
Fejér MRFK | Mezőszentgyörgy | 2010-03-18 | nem állt meg a jelzésre |
Győr-M-S MRFK | Győr | 2010-03-18 | gépkocsilopás |
Osztrák Rendőrség-GY-M-S MRFK | Bécs-Lébény | 2010-03-11 | gépkocsilopás |
Szegedi RK | Szeged | 2010-03-05 | Ittas vezetés |
Somogy MRFK | Siófok-Mernye | 2010-03-05 | gépkocsilopás |
Baranya MRFK | Mágocs | 2010-02-25 | lopási kísérlet |
Győr-M-S MRFK | Győr | 2010-02-23 | Bankautomata-feltörés |
Vas MRFK | Sárvár | 2010-02-22 | Ittas vezetés |
Komárom-E MRFK | Esztergom | 2010-02-16 | betöréses lopás |
BRFK | Budapest XVII. | 2010-02-07 | nem állt meg a jelzésre |
Csornai RK | Csorna | 2010-02-06 | trükkös besurranós lopás |
Osztrák Rendőrség-Vas MRFK | Graz-Körmend | 2010-01-31 | nem állt meg a jelzésre |
VPOP Ny Mo. Régió | M1-Győr | 2010-01-22 | cigaretta-csempészet |
Fejér MRFK | M1-Tata | 2009-12-24 | trükkös lopás |
BRFK-NNI | Budapest XIII.-III. kerület | 2009-12-08 | ismeretlen |
Komárom-E MRFK | M1 autópálya, Bábolnai pihenőhely | 2009-12-03 | rablás |
Hajdú-Bihar MRFK | Kisújszállás | 2009-11-30 | Fegyveres bankrablás |
Pécsi Rendőrség | Pécs | 2009-11-15 | gyorshajtás |
Paksi RK | Paks | 2009-11-13 | sorozatbetörés |
Fejér MRFK | Székesfehérvár-8-as főút | 2009-11-12 | gépkocsifeltörés |
Bács-Kk MRFK | Kunszentmiklós | 2009-11-05 | Bankautomata-feltörés |
VPOP | Budapest | 2009-10-28 | cigaretta-csempészet |
Osztrák Rendőrség-GY-M-S MRFK | Ausztria-Magyarország (Győr) | 2009-10-27 | színesfém-lopás |
Kapuvári RK | Kapuvár-Szárföld | 2009-10-25 | pénzbehajtás |
Pécsi Rendőrség | Pécs | 2009-10-25 | betörési kísérlet |
Fejér MRFK | Tatabánya-Várpalota | 2009-10-15 | Bankautomata-feltörés |
Zebrateam Kft. | Veszprém | 2009-10-07 | Bemutató teszt |
Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK | Rakamaz | 2009-10-05 | ámokfutás |
Csongrád MRFK | Hódmezővásárhely | 2009-09-25 | ismeretlen |
Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK | Nyírbátor | 2009-09-21 | cigaretta-csempészet |
Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK | Kölcse közelében | 2009-09-19 | cigaretta-csempészet |
Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK | Botpalád-Kispalád | 2009-09-19 | nem állt meg a jelzésre |
Csongrád MRFK | Röszke-Szeged | 2009-09-18 | Jármű önkényes elvétele |
Borsod-A-Z MRFK | Alsózsolca | 2009-09-16 | nem állt meg a jelzésre |
BRFK | Budapest | 2009-09-14 | cserbenhagyás |
Nógrád MRFK | Tereske | 2009-09-11 | nem állt meg a jelzésre |
VPOP | Tunyogmatolcs | 2009-09-10 | cigaretta-csempészet |
Csongrád MRFK | M5-ös autópálya | 2009-09-05 | eltiltás alatti vezetés |
Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK | Gulács | 2009-09-01 | cigaretta-csempészet |
Ráckevei RK | Ráckeve | 2009-09-01 | Jogosítvány nélküli vezetés |
Szeghalmi RK | Kőrösladány | 2009-08-21 | Falopás |
Vas MRFK | Vasszécseny | 2009-08-18 | gépkocsilopás |
Zebrateam Kft. | Szombathely | 2009-08-05 | Teszt |
Tatabánya RK | Tatabánya | 2009-08-02 | ittas vezetés |
VPOP | Pörböly-Szekszárd | 2009-07-30 | cigaretta-csempészet |
BRFK | Budapest XVIII.-X. | 2009-07-19 | nem állt meg a jelzésre |
Csongrád MRFK | Csongrád | 2009-07-08 | közlekedési szabálysértés |
Bercsi RK | Barcs | 2009-07-03 | Ittas vezetés |
BRFK | Budapest IV. kerület | 2009-06-30 | Gépkocsifeltörés |
BRFK | Budapest II.-XI. | 2009-06-22 | cserbenhagyás |
VPOP | Füzesgyarmat közelében | 2009-06-12 | cigaretta-csempészet |
Bács-Kiskun MRFK | Kiskunfélegyháza | 2009-05-30 | ismeretlen |
B-A-Z MRFK | Tiszaújváros | 2009-05-29 | Cigarettacsempészet |
Rajkai Rendőrőrs, Osztrák Rendőrség | Rajka-Bécs | 2009-05-17 | embercsempészet |
Békés MRFK | Méhkerek-Békés | 2009-05-14 | Nem állt meg a határátkelőhelyen |
Pest MRFK/Érdi RK | Érd | 2009-04-25 | Nem állt meg a rendőri jelzésre |
Osztrák Rendőrség | Ausztria-Sopron | 2009-04-16 | gépkocsilopás |
Pest MRFK | M3 autópálya-Mogyoród | 2009-04-12 | Gyorshajtás |
Veszprém MRKF | 71-es út | 2009-04-08 | betöréses lopás |
Balatonalmádi RK | 71-es főút | 2009-04-08 | cigaretta-csempészet |
Tatabánya RK | Tatabánya | 2009-03-31 | betöréses lopás |
Baranya MRFK | Pécs | 2009-03-29 | Ittas vezetés |
Heves MRFK | Eger | 2009-03-17 | nem állt meg a rendőri jelzésre |
NNI | Jászjákóhalma | 2009-03-17 | Kikerülte az ellenőrző-pontot |
Pest MRFK | M3-Mogyoród | 2009-03-12 | Gyorshajtás |
BRFK | Budapest III. kerület | 2009-03-10 | nem állt meg a rendőri jelzésre |
Pest MRFK/Pilisvörösvári Rendőrőrs | Solymár-Csobánka | 2009-03-10 | nem vonult be a börtönbe |
Csongrád MRFK | Csongrád-Szentes | 2009-03-07 | nem ismert |
Mórahalmi Rendőrőrs | Ásotthalom | 2009-03-05 | Nem állt meg a rendőri jelzésre |
B-A-Z MRFK | Borsodnádasd-Arló | 2009-03-04 | elhajtott az intézkedés közben |
BRFK | Gyál | 2009-02-28 | ismeretlen |
Kölcsei Határrendészet | Kölcse közelében | 2009-02-26 | cigaretta-csempészet |
Pilisvörösvári Rendőrőrs | Pilisvörösvár | 2009-02-24 | Autólopás |
Bács-Kiskun MRFK | Baja | 2009-02-14 | Nem állt meg a rendőri jelzésre |
Fejér MRFK | Aba, 63-as főút | 2009-02-13 | nem ismert |
Dunaújvárosi RK | Ercsi | 2009-02-11 | nem ismert |
Dunaújvárosi RK | Dunaújváros | 2009-02-05 | Ittas vezetés |
Rozsályi Rendőrőrs | Kisnamény | 2009-01-30 | cigaretta-csempészet |
Rendőrség??? | Szeged | 2009-01-30 | ismeretlen |
Barabási Határrendészet | Tiszaadony | 2009-01-20 | Nem állt meg a rendőri jelzésre |
Csongrád MRFK | Szeged | 2009-01-19 | Gyalogosgázolás, segítségnyújtás elmulasztása |
ORFK NNI | Galgahévíz | 2009-01-16 | ATM-fosztogatás |
Fejér MRFK | Baracska és Velence között | 2009-01-13 | rongálás, gépkocsifeltörés |
BRFK | Budapest XII. kerület | 2009-01-05 | Közveszély okozása |
Nógrád MRFK | Salgótarján | 2008-12-29 | gépkocsilopás |
Vas MRFK | Sopron-Kőszeg | 2008-12-15 | ittas vezetés |
Bajai Rendőrkapitányság | Baja | 2008-12-11 | nem állt meg a rendőri jelzésre |
Zala MRFK | Kamacs | 2008-12-10 | betöréses lopás |
Nagyecsedi rendőrőrs | Nyírcsaholy | 2008-11-28 | Jogosítvány nélküli vezetés |
Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK | Nyíregyháza | 2008-11-22 | baleset okozása, cserbenhagyás |
Cigándi Rendőrőrs | Karcsa | 2008-11-22 | Eltiltás alatti vezetés |
Nógrád MRFK | Salgótarján | 2008-11-16 | gépkocsirablás |
BRFK | Budapest XVI-XIV. kerület | 2008-10-27 | Nem állt meg a rendőri jelzésre |
Békés MRFK, Hajdú-Bihar MRFK | Békéscsaba-Berettyóújfalu | 2008-10-17 | nem ismert |
Kölcsei Határrendészet | Túristvándi közelében | 2008-10-14 | cigaretta-csempészet |
VPOP/Sz-Sz-B MRFK | Kömörő | 2008-10-07 | cigaretta-csempészet |
VPOP | Nagykálló és Oros között | 2008-10-05 | cigaretta-csempészet |
Veszprém MRKF | 84-es főút, Sümeg közelében | 2008-10-02 | Cserbenhagyásos baleset okozása |
Tolna MRFK | Kakasd | 2008-09-19 | Kábítószerrel visszaélés |
Zebrateam Kft. | Lajosmizse | 2008-09-18 | Teszt |
Orosházi Rendőrkapitányság | Orosháza | 2008-09-08 | Jogosítvány nélküli vezetés |
Pest Megyei RFK | M5-ös autópálya, 27-es km szelvény | 2008-08-30 | Trükkös lopás |
Somogy MRFK | Darány/Szulok | 2008-08-30 | Színesfém lopás (feltételezett) |
Komárom-Esztergom MRFK | Komárom | 2008-08-25 | Jármű önkényes elvitele |
Fejér MRFK | Székesfehérvár | 2008-07-31 | körözött személy |
Győr-Moson-Sopron MRFK | Fertőd-Nagycenk | 2008-07-27 | Halálos gázolás, segítségnyújtás elmulasztása |
BRFK | Budapest I-XII. kerület | 2008-07-10 | nem ismert |
BRFK | Budapest XII. kerület | 2008-06-30 | kábeltolvajok |
Rendőrség | Csenger | 2008-06-24 | embercsempészet |
Rendőrség | Zákány | 2008-06-23 | gépkocsilopás |
Rendőrség | Gyékényes-Zákány | 2008-06-16 | feltételezett tolvajok |
Rendőrség | Salgótarján | 2008-06-09 | betöréses lopás |
Kaposvári Rendőrség | Kiskorpád | 2008-06-06 | kábítószerrel való visszaélés |
Fertődi Rendőrség | Fertőd-Sopron | 2008-06-06 | ittas vezetés |
VPOP | Sopron | 2008-06-04 | cigaretta-csempészet |
Zebrateam Kft. | Budakeszi | 2008-05-28 | Bemutató teszt |