Román gyerekeket dolgoztattak Angliában
A gyerekekre a munkaügyi hatóság és a helyi rendőrség emberei találtak a középnyugat-angliai Worcestershire-ben, amint egy csoport felnőttel egy mezőn dolgoztak – számolt be a BBC. A gyerekeket, akik közül volt, aki a szüleivel együtt dolgozott, a rendőrség védelem alá helyezte.
A hatóság egyelőre senkit nem tartóztatott le, de elkezdték vizsgálni az ügy hátterét. A szóvivő annyit közölt, hogy 50 román állampolgárt találtak, akik nem bejegyzett munkaközvetítőn keresztül vállaltak munkát.
A hatóság kiérkezésekor a gyerekek épp hagymát szedtek. A szóvivő szerint egyik dolgozón, így a gyerekeken sem volt a hideg időnek megfelelő meleg ruha.
A hatóság szerint bár hallottak erről szóló pletykákat és tavaly egy babakesztyűt is találtak, ez az első eset, hogy az Egyesült Királyságban mezőn dolgoztatott gyerekekre bukkantak. Két férfi megszökött, amikor a hatóság megpróbálta feltartóztatni őket.
A hét gyerek közül hat továbbra is ideiglenes állami gondozásban marad, míg sikerül megállapítani a saját és a szüleik személyazonosságát.