Fejjel beszakította a mozivásznat az öngyilkosság előtt
"Háttal álltam a bejáratnak. Zsivaj volt, megfordultam, de már csak egy barna villanást láttam, aztán hallottam a nagy csattanást. A takarítónő síkitott" – mondta a Mammut 2 bevásárlóközpontban történt tragédia egyik szemtanúja, a harmadik emeleti könyvesbolt biztonsági őre. A könyvesbolt előtt ugrott le a harmadikról vasárnap este fél nyolckor egy 20 éves férfi. A fiatalember a helyszínen meghalt.
A férfi előzőleg a Mammut 1 egyik mozitermében volt, a Narnia 3 című fantasy hat órakor kezdődő előadásán ült. A mozi egyik, neve elhallgatását kérő dolgozója kollégáitól úgy tudja: a férfi a film közepén felpattant a helyéről, kiabálni kezdett, majd fejjel nekirohant a vászonnak, amely ettől be is szakadt. A mozi alkalmazottja szerint a férfi állítólag azt kiabálta: "irány az idegenlégió".
A fiatalembert kivezették a teremből, lefogták, nyugtatni próbálták, és látszólag ez sikerült is, mondta a dolgozó. A mozi egy másik alkalmazottja is megerősítette, hogy a férfi "egyik pillanatról a másikra" dührohamot kapott a moziteremben, és a fejével átszakította a vásznat. Arról egyikük sem hallott, a látszólagos megnyugvás után mi történt, hogyan ment át a férfi a bevásárlóközpont másik épületébe, ahol átvetette magát a korláton.
A könyvesbolttal szembeni oldalon kozmetikumokat áruló külföldi lányok is csak a zuhanást látták már.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.