Oszlopról szedték le a lángoló kábeltolvajt
Hétfőn az éjjeli órákban a BRFK I. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai egy bejelentés alapján érkeztek ki az Erzsébet híd budai hídfőjéhez, áll a rendőrség közleményében.
A helyszínen a bejelentő beszámolt arról, hogy a hídszerkezet alatt található járatrendszerben hangokra és mozgásra lett figyelmes, ezért a rendőrök megkezdték a járatok átvizsgálását, amelynek során a Gellért rakpart feletti részhez érve észlelték, hogy több kábel hiányzik és azok kötegekben vannak összerakva. A járőrök a tartó állványok között egy férfire figyeltek fel, aki megpróbált elmenekülni a helyszínről. A férfit üldözőbe vették és elfogták.
A rendőrök ekkor további három személyre lettek figyelmesek, akik a hídpillér szélénél próbáltak elbújni. Őket is elfogták, majd a négy férfit előállították.
A négy gyanúsított ellen lopás, illetve közérdekű üzem működésének megzavarása bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást.
Lángolt a tolvaj az oszlop tetején
Kedden a hajnali órákban a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai is bejelentést kaptak, hogy a XIV. kerületben egy vasúti telepen, az egyik felső vezeték tartóoszlopára felmászott egy férfi. A kiérkező rendőrök a helyszínen négy férfit találtak, akik közül az egyik elmondta, hogy egy személygépkocsival érkeztek a helyszínre, azzal a szándékkal, hogy kábeleket tulajdonítsanak el.
Egyikük felmászott a vezetékeket tartó oszlopra, a kábelt megpróbálta levágni, ami ennek következtében lángra lobbant, így próbálkozásuk meghiúsult. A lángoló férfit társa szedte le az oszlopról, aki eloltotta a tüzet és mentőt hívott. A vakmerő próbálkozót a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.
A négy személy ellen a további eljárást lopási kísérlet gyanúja miatt a XIV. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.