Ez a poszt a következő Percről percre része:

Földrengés és cunami Japánban

Fontosabb részletek
  • 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partvidékét március 11-én, magyar idő szerint kora reggel.
  • A földrengés után hatméteres hullámokkal szökőár árasztotta el Japán egyes részeit. Hivatalosan az áldozatok száma 8133, de ez a szám várhatóan nőni, fog. 12 272 embert még mindig keresnek.
  • Két japán atomerőművel is gondok akadtak, az Onagavában tűz ütött ki, a Fukusima reaktorhűtője pedig elromlott. Szombaton robbanás is volt az erőmű 1-es reaktoránál, hétfőn reggel pedig a 3-as reaktornál is. A reaktorok burka egyik esetben sem sérült meg. A környékről 200 ezer embert evakuáltak.
  • A földrengés után a Csendes-óceán teljes medencéjében cunamiriadót rendeltek el, de máshol nem okozott komolyabb károkat a szökőár.
  • A japán nagyvárosokban akadozik az élelmiszerellátás, és bejelentették, hogy a reaktorok leállása miatt sok helyen előre tervezett áramszünetek lesznek.
  • Amennyiben képei, értesülései vannak, ossza meg velünk.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A japán kormány állítása szerint már kezelni tudták a tüzet, számolt be róla az AFP és a Sky News is. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy már eloltották volna a lángokat. A japán média szerint már nem látszanak a lángok az épületnél.

  • A helyi idő szerint hajnali háromnegyed hatkor akkumulátorokkal a vezérlőterembe tartó munkás fedezte fel, hogy füst száll fel a 4-es reaktorból, tájékoztatott a Tokyo Electric. A tűz okát még mindig nem tudni.

  • A soros EU elnökség kezdeményezésére március 21-én összeül az energiaügyi miniszterek rendkívüli tanácsa, tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ezt megelőzően szerda reggelre összehívták a tanács nukleáris kérdésekkel foglalkozó munkacsoportját (Working Party on Atomic Questions), ahol a Günther Oettinger német energiaügyi EU-biztos által vezetett keddi megbeszélések témáit vitatják meg szakértői szinten. (MTI)

  • "A főnököm mondta, hogy ezen a héten mindannyian maradjunk otthon a kollégáimmal, mert a fukusimai atomerőmű miatt rosszabbodhat a helyzet. Nem aggódom, most egyszerűen csak otthonról dolgozom" - írta a BBC-nek Kazuto Inai Jokohamából, amely Tokiótól kicsit délebbre van.

  • Amerikai kormányzati szakértők megpróbálták felvázolni a Fukusima erőműből felszálló radioaktív felhők modelljét, de  ezt akadályozta, hogy kevés jó adat áll rendelkezésre, mondta a CNN-nek egy kormányzati tisztviselő.

  • Az erőműben maradt, tűzzel és radioaktív szivárgással küzdő munkásokat méltatta Kirby Kemper, a Florida Egyetem atomfizikusa. "Van nagyjából negyven ember, akik az életüket kockáztatják, hogy tengervizet pumpáljanak a reaktorokba. Ők igazi hősök. Ha sikerül megtölteniük tengervízzel a reaktorokat, akkor lehűlnek a dolgok, és rendben leszünk" - mondta a Reutersnek.

    A New York Times ugyanakkor korábban úgy számolt, hogy még egy ilyen forgatókönyv esetén is akár hónapokig időről időre radioaktív gőzt kell majd kiengedni a reaktorok épületéből, hogy megakadályozzák az eddigi robbanások megismétlődését.

  • A Kyodo News úgy tudja, hogy felhevülhetett a medence a 4-es reaktorban, ahol a használt fűtőelemeket tárolják. A Tokyo Electric mérései magas sugárzást mutatnak az épületben. A sugárzási szint az előző tűz után lecsökkent az épületben és a környékén. (BBC)

  • A BBC tokiói tudósítója szerint a japán fővárosban nyugtalanok az emberek, amiért olyan fenyegetéssel kell szembenézniük, amelyet nem látnak vagy éreznek, és amely a széllel terjedhet. Miközben néhányan megbíznak a kormányban, mások nem hiszik el, hogy nincs közvetlen veszély. Tokióban lassan reggel nyolc óra lesz. A város 250 kilométerre van a fukusimai erőműtől, de kedden sokan délre utaztak, miután először gyulladt ki a 4-es reaktor, ahol most egy második tüzet próbálnak eloltani.

  • A 4-es reaktor nem üzemelt a pénteki földrengéskor, azonban használt fűtőelemeket tároltak ott, emlékeztet a BBC. Hasonló a helyzet az 5-ös és a 6-os reaktornál is.

  • A reaktortartályt körülvevő védőépületen belül - a reaktorcsarnok még ezen kívül található - ég a tűz, amelynek okát egyelőre még nem tudják, mondta Hadzsimi Motudzsuku, a Tokyo Electric szóvivője. (AP)

  • A BBC tokiói tudósítója úgy tudja, hogy az 5-ös és a 6-os reaktoroknál tárolt használt fűtőelemek is kezdenek felhevülni.

    A használt fűtőelemeket általában tíz méter magas víz lepi el, ez ugyanakkor elpárologhat, hűtés nélkül pedig a fűtőelemek kigyulladhatnak és közvetlenül az atomészférába kerülhetnek radioaktív részecskék. A használt fűtőelemek életkorától függ a sugárzás mértéke, a régebbi elemek kevésbé radioaktívak, így kevésbé veszélyesek is.

  • A Tokyo Electric egyik szóvivője szerint a 4-es reaktorból füst száll fel. (BBC)

  • Kiderült, hogy nem a keddi robbanás és tűz után, hanem még pénteken tűnt el a Fukusima erőmű 4-es reaktoránál dolgozó két munkás, mondta Maszami Nisimura, a japán nukleáris hatóság szóvivője. (AFP)

  • Az erőművet üzemeltető Tokyo Electric közleménye szerint mindent megtesznek, hogy eloltsák a 4-es reaktornak helyet adó épületben a lángokat. (Reuters)

  • Helyi idő szerint hajnali hat előtt újabb tűz ütött ki a fukusimai erőmű 4-es reaktoránál, jelentette a japán NHK tévé és az AFP is. Éppen egy nappal korábban egyszer már kigyulladt a 4-es reaktor, feltehetően egy hidrogénrobbanás után, a tüzet akkor három óra alatt oltották el. Egyelőre nem tudni, hogy most mitől csaptak fel a lángok.

    A tűz azért különösen veszélyes, mert a 4-es reaktornál használt fűtőelemeket is tároltak egy medencében, ezekből pedig közvetlenül az atmoszférába juthatnak radioaktív részecskék.

  • A 4-es reaktornál történt tűz után a fukusimai erőművet evakuálták, és csak nagyjából ötven munkás maradt az épületben. A legmodernebb védőruházatot viselhetik, és folyamatosan váltják egymást, de a BBC-nek nyilatkozó egyik orvos szerint ennek ellenére egy óra alatt több sugárzás érheti őket, mint amennyi az Egyesült Államok atomlétesítményeiben dolgozókat egész karrierük alatt.

  • Az erőművet üzemeltető Tokyo Electric bejelentette, hogy elvetették azt a tervet, miszerint helikopterekről locsolták volna a reaktorokat. Ehelyett tűzoltófecskendőket vethetnek be. A BBC szerint a társaságnál sokan a helikopterek pilótáinak egészsége miatt aggódtak. (AP)

  • Eltűnt két munkás a Fukusima erőműnél, jelentette a Reuters. A japán nukleáris hatóság ehhez annyit tett hozzá, hogy mindketten a 4-es reaktornál dolgoztak, ennél többet egyelőre nem tudni.

  • A Tokyo Electricnél felmerült, hogy falrészek eltávolításával próbálják megakadályozni a hidrogén felgyülemlését és későbbi berobbanását a Fukusima erőmű 5-ös és 6-os reaktoránál, jelentette be a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség. A két reaktornál egyelőre nincs veszélyhelyzet, de állítólag ott is fennáll a fűtőanyagok túlhevülésének veszélye. (Guardian)

  • Időben és sokkal részletesebben akarja hallani a Fukusima erőműnél történő fejleményeket a japán hatóságoktól Jukija Amano, a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség (NAÜ) vezetője. Szerinte a probléma nagyon bonyolult, miközben nem mindig áll rendelkezésükre a legrészletesebb információ, így korlátozottak a lehetőségeik, mondta a szervezetről. "Dolgozom a kommunikáció további javításán" - mondta. A NAÜ szakértőket küldhet Japánba. (BBC)

  • Az amerikai ISIS intézet egyetért a francia nukleáris biztonsági hatósággal, az ASN-nel abban, hogy a fukusimai incidenst 6-os besorolásunak kellene minősíteni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség hétfokozatú baleseti skáláján. Szerintük a több robbanás és a 4-es reaktor kigyulladása - amely a sugárzási szint emelkedésével is együttjárt, bár azóta csökkent a mért sugárzás - miatt jelentősen romlott a helyzet, és már közelebb van a 6-oshoz, mint az 5-öshöz. (BBC)

  • Atompánik terjed Szingapúrban, ahol olyan sms-eket küldözgetnek, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy senkit ne érjen eső, mert az radioaktív részecskéket is tartalmazhatnak, jelentette az állami Channel NewsAsia. (Guardian)

  • Az amerikai nukleáris hatóság (NRC) szerint a Japán hatóságok lépései a Fukusima erőműnél összhangban voltak a saját biztonsági protokolljaikkal. A japán kormány az erőmű 20 kilométeres körzetében kitelepítést rendelt el, a 30 kilométeren belül élőknek pedig azt tanácsolták, hogy maradjanak otthon. Az NRC szerint ők is hasonlóan tettek volna ilyen esetben. (BBC)

  • Ezer évente pusztíthat a péntekihez hasonló erejű cunami a térségben, állapította meg Dr. Roger Musson szeizmológus, a brit földtani intézet (BSG) munkatársa. Szerinte nagy hasonlóság volt a pénteki cunami és egy másik óriási szökőár között, amely 869-ben érte a japán partokat Szenainál. (BBC)

  • A Tokyo Electric közleménye megerősíti, hogy majdnem három óráig tartott eloltani a kedd reggeli tüzet a 4-es reaktorban. "A tűz hatására a radioaktív szennyeződés egyenesen az atmoszférába jut" - idézte az AFP a nemzetközi atomenergia-ügynökség egyik illetékesét a kigyulladt, majd eloltott 4-es reaktor körüli helyzetről. Azóta csökkent a sugárzás az erőműnél. (Guardian)

  • "Az emberek nem halnak meg olyan könnyen, megteszünk mindent. Folytatjuk azoknak a területeknek az átvizsgálását, ahol még nem jártunk" - mondta Takasi Honda, az Ocucsiban túlélők után kutató mentőegységek egyik tagja. (AP)

  • A 2-es reaktornál lassan egy napja történt robbanás miatt aggódik Jukija Amano, a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség vezetője. Szerinte nem tudni, hogy mennyire sérült meg a reaktortartály, ugyanakkor a nyomás nem esett le jelentősen belül, ha pedig nagyobb sérülés lenne, akkor ez megtörtént volna. (Guardian)

  • Korábban is feltételezték, hogy hidrogénrobbanás miatt ütött ki a tűz a 4-es reaktornál magyar idő szerint kedd reggel, azonban most a reaktorokat üzemeltető Tokyo Electric közleményében is azt írják, hogy egy hangos robbanást lehetett hallani, amelyben megsérült a 4-es reaktor épülete. A tüzet azóta már eloltották. (BBC)

  • A George Washington repülőgép-hordozón felállított ellenőrző műszerek alacsony szintű radioaktivitást észleltek, miközben a hajó a Jokoszuka támaszpontnál állomásozik, jelentette be az amerikai haditengerészet egyik szóvivője. A Jokoszukán szolgáló amerikai katonákat és családjukat arra kérték, hogy maradjanak otthon és zárják be az ablakokat. (Guardian)


    A jokoszukai támaszpont és a Fukusima atomerőmű nagyobb térképen

  • A Fehér Ház jelenleg nem tanácsolja a japán fővárosban tartózkodó amerikaiaknak, hogy hagyják el Tokiót. (BBC)