Besípoltak az ellenőrzésen a Japánból hazatérő BBC-zenekar hangszerei
A Mail on Sunday beszámolója szerint a zenekar éppen egy buszon utazott a földrengés pillanatában. Az együttes 320 kilométerre volt a katasztrófa során súlyosan megrongálódott fukusimai atomerőműtől, a hangszerekre mégis rárakódott annyi sugárzó szennyezőanyag, hogy a repülőtér berendezése jelzett.
A brit légikikötőkben elsősorban a csempészett - például "piszkos bombákban", vagyis hagyományos töltetű, de sugárzó anyagok szétszórására alkalmas robbanószerkezetekben felhasználható - radioaktív anyagok kiszűrésére állították fel az érzékelőket, írja a HVG.
A riasztás után a vasárnapi brit lap szerint a BBC-zenekar hangszereit a manchesteri repülőtér hatóságai lefoglalták, és egy e célra kialakított földalatti biztonsági helyiségben megvizsgálták. Az együttes tagjai attól tartottak, hogy a hangszereket meg kell semmisíteni, de a brit belügyminisztérium szóvivője a lapnak elmondta, hogy a tüzetesebb vizsgálat során mért sugárszennyeződés nem érte el az egészségre veszélyes szintet.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.