Elfogtak egy uzsorást Sajókazán; a 45 éves férfi évek óta több családnak adott kölcsönt ötven-nyolcvan százalékos kamatra - tájékoztatotta a rendőrség.
A sajókazai férfi adósságspirálba hajtott több családot, amelyeknek emiatt már-már tarthatatlanná váltak életkörülményeik. A rendőrség uzsora-bűncselekmény miatt indított eljárást - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főkapitányság sajtóreferense.
A megalapozott gyanú szerint az uzsorás évek óta több helyi család megélhetését veszélyeztette azzal, hogy adósainak a kölcsönkért összegek többszörösét kellett visszafizetniük szinte vég nélkül. Akadt olyan eset, amikor egy család a fenyegetés miatt teljes havi bevételét odaadta.
A sajókazai férfit bűnügyi őrizetbe vették, és a rendőrség kezdeményezte az előzetes letartóztatását.