Mentő és teherautó karambolozott a 4-esen
Összeütközött egy mentőautó és egy teherautó kedd reggel a 4-es út 120-as kilométerének közelében, Törökszentmiklós és Fegyvernek között; a balesetben négyen súlyosan megsérültek – közölte a rendőrség.
Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a baleset a főút törökszentmiklósi elkerülő szakaszán történt. Az eddigi információk szerint a mentőautó egy teherautót előzött, majd összeütközött egy szemből érkező másik teherjárművel.
![Mentősök és tűzoltók látják el az egyik sérültet egy árokba borult, összeroncsolódott mentőautó mellett (fotó: Donka Ferenc)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/205/2052/20525/2052586_86d974b9846703292333649001a7726d_wm.jpg)
A mentőautó az árokba csapódott, a benne utazó négy ember – egy beteg és a személyzet három tagja – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség úgy tudja, hogy a sofőrt a helyszínen újra kellett éleszteni.
A kevéssel fél hat után történt baleset másik résztvevője egy román rendszámú, bútorlapot szállító teherautó volt, amelynek sofőrje nem sérült meg.
![A sofőrt újra kellett éleszteni](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/205/2052/20525/2052588_e13c277ac171b9c3b4ff738a0b54b867_wm.jpg)
A helyszínre mentőhelikopter érkezett. A 4-es út érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, a forgalmat Törökszentmiklós irányába, a régi 4-es út felé terelik.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.