Egy iskolai dolgozót gyanúsítanak a gyerek lekötözéssel
Egy 49 éves nőt gyanúsítanak azzal, hogy a karcsai általános iskolában egy székhez kötözött egy 10 éves gyereket.
Lezárta nyomozást a rendőrség a karcsai általános iskolában székhez kötözött kisfiú ügyében. A nyomozati iratokat napokon belül, vádelemelési javaslattal megküldik az ügyészségnek. Az ügyben egy 49 éves karcsai nőt hallgattak ki gyanúsítottként, aki az iskola munkatársa.
A sátoraljaújhelyi rendőrség februárban azután indított eljárást, hogy a karcsai általános iskola egyik tanulójának anyja bejelentette, hogy székhez kötözték gyermekét az iskolában, a napköziben. A gyereket a többiek szeme láttára kötözte meg a tanár, és csak azért szabadulhatott tíz perc múlva, mert a szintén az abba az iskolába járó nővére rátalált. A hiperaktívnak minősített kisfiú nem számolt be otthon az esetről, viszont másnap éjjel felsírt álmában, és azt kérte a szüleitől, hogy írassák ki a napköziből, mert fél.A nyomozási bíró a lekötözött gyermeket és annak testvérét is meghallgatta az ügyben. A rendőrség egy embert hallgatott ki gyanúsítottként, méghozzá 18 év alatti személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt. Ennek a büntetési tétele 5-től 10 évig terjed.