A vád: valahol valakiket megöltem volna

„Azzal vádol az ügyészség, hogy valahol, valamikor, valakiket megöltem volna” – S. Ábel, a 23 éves jogi egyetemista szerint ez a lényege annak a büntetőügynek, amely miatt másfél éve előzetes letartóztatásban ül a Venyige utcai börtönben. A tavaly februári elfogását követő BRFK-sajtótájékoztató eredményeként az ország úgy ismerte meg őt, mint a fiút, aki iskolai ámokfutásra készült, aki nyomorultnak tartott életéért, 22 rossz évéért bosszút állva 22 embert akart agyonlőni.

Amikor idén márciusban elkezdődött a büntetőpere a Fővárosi Bíróságon, a tárgyalóteremben egy magabiztos, éles eszű, helyenként gunyoros fiatallal találta szembe magát a hallgatóság, egy olyan vádlottal, akinek büntetőjogi felkészültsége néhány ügyvédet is megszégyenítene. A büntetés-végrehajtási jog épp abban a félévben volt tananyag az ELTE jogi karán, amikor elfogták.

Akár az enyém is lehet

Beszélgetések, versek és blogbejegyzések indították el az eseményláncot, amelynek végére S. Ábel a bíróságon kötött ki. Volt egy blog, Arszák blogja, amelynek szerzőjeként S. Ábelt ismerték. Az egyetemista a bíróságon és nekünk sem válaszolt arra a kérdésre, ő írta-e Arszák blogját. Annyit jegyzett meg, hogy nem az ő nevén van regisztrálva, és a jelszófeltörés is működik az intenet világában. „ Akár az enyém is lehet, de az is lehet, hogy nem az enyém” – hagyta függőben a kérdést. A blog még ma is olvasható, többek közt rajta ez a vers is:

Célbalövés

Fegyvert ragad egy ifjú.
(Be fogják majd mondani.)
Beront az egyetemre,
S kilenc társát lelövi.

Az automatából
Egy kávét vesz magának.
„Nénó, nénó, riadó!”
Ő nyugodtan kortyolgat.

Ott találnak majd reá,
Golyóval a fejében.
Nem ítéli el bíró,
Nem érheti oly’ szégyen!

A szövegek megrémítették S. Ábel ELTE-s csoporttársait. Egyikük Végh Józseftől, a túsztárgyalóként elhíresült nyugdíjas klinikai szakpszichológustól kért segítséget. Mutatott neki blogbejegyzéseket, Végh pedig a tapasztalatai alapján úgy ítélte meg, hogy a szerző veszélyes lehet. Értesítette a rendőrséget. A rendőrök Végh telefonjának napján elfogták az egyetemistát. S. Ábel szerint a rendőrök az elfogását “úgy papírozták le”, hogy előzőleg kaptak egy névtelen telefonos bejelentést, miszerint egy hozzá hasonló kinézetű ember fegyverrel hadonászik az utcán. Eredetileg emiatt állították elő, így kötött ki a rendőrségen, bár a fegyveres hadonászással végül soha nem gyanúsították meg, elfogásakor nem is volt nála fegyver.

Beismerés ügyvéd nélkül

A rendőrségen, még mielőtt kihallgatták volna, odahívták hozzá Végh Józsefet, aki beszélgetésre invitálta. S. Ábel nem tudott róla, hogy a pszichológust nem köti titoktartás, és feljegyzéseket készít az elhangzottakról. Végh szerint a fiú arról beszélt neki, hogy istennek tartja magát. S. Ábel a tárgyaláson tagadta, hogy azt mondta volna Véghnek, ami a pszichológus feljegyzésében szerepel. Szembesítésük a bíróságon eredménytelen volt.

A Véghgel folytatott beszélgetést követte S. Ábel első kihallgatása, ahol nem volt vele védőügyvéd. Nem rendelték ki időben. S. Ábel ekkor – ahogy a rendőrség később elbüszkélkedett vele – részletes beismerő vallomást tett. Elismerte, hogy mészárlásra készült, igaz, azt is mondta, hogy végül meggondolta magát, amikor már a fegyver is megvolt, rájött, nem tudja magát rászánni a lövöldözésre. Ezen a kihallgatáson hangzott el először a 22-es szám is.

A védelem azért küzd, hogy ezt a vallomást ne vegye figyelembe bizonyítékként a bíróság, hiszen ügyvéd nélkül, jogsértő módon született. A vád jórészt erre a vallomásra épül, a bíró viszont még nem döntött arról, bizonyíték lesz-e belőle vagy sem.

Csőre töltve

S. Ábel most már tagadja, hogy igaz lenne, amit ekkor mondott,  ahogy ő fogalmaz, “a jó ötvenes éveket idéző” éjszakai kihallgatás eredményeként. „Délután háromtól folyamatosan bilincsben voltam, nem tudtam rendesen étkezni sem, teljesen egy ilyen irányba terelték a beszélgetést a rendőrök” – mondja. Az evésnek azért lehet jelentősége, mert S. Ábel súlyos cukorbeteg, az alacsony vércukorszint pedig eredményezheti azt, hogy a beteg nincs teljesen öntudatánál.

A saját magára terhelő első vallomást később magyarázta azzal is, hogy azért beszélt ilyeneket, mert így akart bekerülni a médiába, így akart reklámot csinálni Csőre töltve című regényének, melyet a külföldi iskolai ámokfutások ihlettek. A regénnyel egy hónappal az elfogása előtt készült el. Elképzelt helyen, elképzelt időben játszódik. Egy ámokfutás elkövetőjét mutatja be, arról szól, hogy egy, a tömegből semmivel sem kitűnő átlagember hogyan jut el idáig. S. Ábel szerint a regény, illetve az ahhoz végzett kutatómunka volt az oka annak is, hogy a házkutatáskor a rendőrök a columbine-i mészárlás egyik fotóját találtak nyitóképként a számítógépén.

„Az írók, amíg írnak egy regényt, addig beleássák magukat a témába, és megpróbálják beleélni magukat a főhős helyzetébe. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ugyanazt az életet élik le, amit a főhős. Elkülönítettem, hogy mi az én valós énem, és egy percig sem kevertem össze” – mondta S. Ábel.

Mentett már meg vádlottat az önkéntes elállás

A vádnak azonban van még ütőkártyája a megkérdőjelezett szövegeken és a visszavont első vallomáson kívül is: S. Ábelnek volt fegyvere, egy 9 mm-es Parabellum. Legális úton jutott hozzá, beiratkozott egy lövész egyesületbe, letette a sportlövészvizsgát. A vád szerint a fegyverszerzés a mészárlási terv megvalósításának része volt. A bíróságon S. Ábel nem akart a fegyverről beszélni.

Gyilkosság tervezéséért nem jár büntetés, ha az ember meggondolja magát, és rajta, az ő döntésén múlik, hogy mégsem öl. Ezt hívja a büntetőjog önkéntes elállásnak. S. Ábelénél csúnyábbnak látszó ügyből is húzott már ki ez vádlottat Magyarországon. Így menekült meg a börtöntől néhány éve egy 19 éves, büntetett előéletű fiú, aki arra készült, hogy tehetős ismerősét meggyilkolva szerez pénzt. Egy 11 centis pengehosszúságú késsel felszerelkezve kereste fel otthonában a kiszemelt áldozatot. A kést az anorákja alá, a nadrágszíjába tűzte. Amíg beszélgetett az ismerőssel, kezét folyamatosan a markolaton tartotta, amitől furcsa lett a testtartása. Ez föltűnt a másiknak, aki addig firtatta a kifacsart testtartás okát, míg a fiú bevallotta, hogy kést szorongat, és ki is tette azt az asztalra. Ekkor az ismerős felszólította, hogy hagyja el a házát, a fiú pedig szó nélkül elment. A Pécsi Ítélőtábla ezt önkéntes ellállásnak tekintette, és megszüntette az eljárást.

Mit ér a fegyver, ha nem hordja?

Logikus védelmi taktika lehetne S. Ábel számára is, hogy önkéntes ellállásra hivatkozzon, hiszen abban a bizonyos első, a vádirat gerincét adó, szabálytalanul felvett vallomásában azt mondta a rendőröknek: hiába szerezte meg a fegyvert, végül nem tudta magát rászánni a lövöldözésre. S. Ábel viszont most már azt mondja: soha nem akart ölni. Szerinte ezt bizonyítja, hogy tervei voltak: egyetemi kurzusokra jelentkezett, állást keresett.

Felvetődik, hogy nem lenne-e egyszerűbb az önkéntes ellállást bizonyítania, mint azt, hogy soha nem is volt szándéka embereket ölni. S. Ábel erről azt mondja: elítéléshez a büntetőjogban a szándék nem elég, kell egy olyan magatartás is, ami objektíven előmozdítja a szándék megvalósítását. Szerinte a fegyverhez jutás önmagában nem számít ilyen magatartásnak. „Ha valaki szerez egy fegyvertartási engedélyt, de ezzel a fegyverrel semmit nem csinál, akkor ez nem lehet, hogy elég legyen. Az lehetne itt a forró, hogy engem úgy fognak meg, hogy nálam van a fegyver. Na de ilyen meg nem történhetett, mert ilyen soha nem volt” –  magyarázza.

Rossz, aki rosszra gondol

A per kimenetelében várhatóan nagyon fontos lesz az, hogy milyennek látja S. Ábel személyiségét a bíró. A bírónő a tárgyalásokon rengeteg olyan kérdést intézett hozzá, amelyek azt feszegették, milyen érzések vannak benne, milyen a világképe. Ábel ezeknek a megválaszolásától jórészt elzárkózott. Hiába kérdezték a tárgyaláson, hogyan viszonyul általánosságban a nőkhöz, egyetemi csoporttársaihoz. Nem volt hajlandó válaszolni arra sem, szerette-e kelteni a feszültséget, vagy miért mondhatták csoporttársai szinte egybehangzóan, hogy ő föléjük helyezte magát. Megtagadta a válaszadást arra is, hogy tényleg gyűlölte-e életét és környezetét, mint ahogy azt a vád állítja, és beszélt-e arról ismerőseinek, hogy bosszút áll a világon rossz életéért.

S. Ábel azt mondja: nem tart attól, hogy a meg nem válaszolt kérdések kedvezőtlenül befolyásolnák az ügyét, és a hallgatásából esetleg arra következtethetne a bíró, hogy ha adott volna választ, az rossz színben tüntette volna fel. “Rossz az, aki rosszra gondol” – jegyezte meg. Szerinte a válasz elutasítása sokszor csak annyit jelentett a részéről, hogy elutasítja ezeket a felvetéseket, és nem is kíván ilyenekbe belemenni.

Orwell, Dosztojevszkij, Nietzsche

A nyomozó hatóságok súlyos következtetéseket vontak le a szövegekből is, amelyeket S. Ábel nem vall egyértelműen sajátjának, de nem is tagadja kategorikusan, hogy ő lenne a szerző. A művészi önkifejezés szabadságával azért érvelt a bíróságon is. „Azon a történelmi koron már túl kellene lépni, amikor írókat meg művészeket az alkotásaik miatt vontak felelősségre” – mondta. Kedvencei között sorolja Adyt, Petőfit, Jókaitól az Aranyembert, Dosztjoveszkijtől a Karamazov testvéreket. Nietzschéről évfolyamdolgozatot írt, a tárgyaláson Orwell 1984-éből idézett. Adyt hozta fel példaként, amikor arról beszélt: a lírai én felnagyítása nem szokatlan, nincs mit számon kérni tehát az egyes versekből sugárzó gőgön, felsőbbrendűség-tudaton.

Igazságügyi elmeorvosi szakvélemény készült már S. Ábelről. Ez impulzuskontroll-zavart és agresszivitást állapított meg. Benne volt, hogy nem zárható ki szakértői bizonyossággal, hogy a vádlott a jövőben agresszív cselekedetet követhet el. Erre a szakértői véleményre hivatkozva tartják még mindig előzetesben. S. Ábel megtámadta ezt a szakvéleményt, bejelentése nyomán etikai eljárás indult a szakértők ellen. Szerinte az a baj, hogy készpénznek vették a hatóság állításait (például a fegyverrel hadonászást, amivel meg se gyanúsították), a vizsgálat nem volt kellően feltáró jellegű, és a véleményt nem indokolták meg kellően. Amikor a tárgyaláson erről beszélt, a szavaiban volt némi káröröm. Úgy fogalmazott, az elmeszakértői vélemény lehetett volna „a vád kuglófjának legédesebb mazsolája”.

A pécsi szál

S. Ábel szerint nem lett volna „ügy” az ügyéből, ha nem lett volna a pécsi eset. Pár hónappal az ő elfogása előtt egy gyógyszerészhallgató lövöldözni kezdett a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében, egy diákot megölt, három embert súlyosan megsebesített. A rendőrségnek S. Ábel szerint ezután jól jött, hogy az ő elfogásával “eredményt” tud felmutatni. A társadalom védekezési mechanizmusa azonban szerinte nem indokolhatja a vele történteket. A mérleg egyik serpenyőjében az van, hogy őt közel másfél éve fogva tartják. A másik oldalon áll az, hogy mi lett volna, ha egy nap úgy kelt volna fel, hogy fegyvert fog és embereket öl. „Ez a feltételezés nem áll arányban azzal, ami énvelem megtörténik” – mondja.

S. Ábel a börtönben két társával osztozik egy négyszemélyes cellán. Olvas, készül az ügyére, beadványokat ír, elkezdett spanyolul tanulni. A következő tárgyalási nap szeptember 29-én lesz. Ügyvédjétől, Futó Barnabástól úgy tudjuk, őszre összesen négy tárgyalási napot tűzött ki a bíróság, és akár ítélet is születhet még az ősszel. Jönnek még tanúk, fegyverszakértő, és a védelem kérésére lesz egy újabb igazságügyi elmeorvosi vizsgálat, amelybe már diabetológus szakértőt is bevonnak.

Miért kellene bujdokolnom?

Ha S. Ábelt végül bűnösnek találják 22 rendbeli emberölés előkészületében, 7,5 év szabadságvesztést is kiszabhatnak rá. Az elmarasztaló ítélet az ELTE-t eddig kiváló eredményekkel végző, ügyvédnek készülő fiatal pályájának a végét is jelentené. Az egyetemista azt mondja: nincs B-terve arra az esetre, ha nem lehetne ügyvéd. Babonás okokból nem is akar ezen gondolkodni.

A tárgyalásokat várhatóan ezután is nagy médiaérdeklődés fogja kísérni, S. Ábel ráadásul megengedte, hogy a bíróságon felismerhető kép- és hangfelvétel készüljön róla. „Nem láttam semmilyen ellenérvet, hogy miért kellene titkolóznom vagy bujdokolnom” – mondja. Az ismertséget, amire régebben vágyott – hogy „belekerüljön a vérkeringésbe” –, megkapta. Akár felmentik, akár elítélik, amikor majd szabadul, lesznek, akik felismerik az utcán, és talán lesznek olyanok is, akik félni fognak tőle. „A viselkedésemnek majd meg kell győznie mindenkit arról, hogy nem kell félnie, mert nem lesz semmi baj” – gondolkodik el ezen S. Ábel. Azt mondja, megpróbálja majd humorra elütni, ha valaki úgy közelít hozzá, hogy azt fürkészi, nem akarja-e megölni.