Nyomoznak a 4-es, 6-os villamoson történtek miatt
A rendőrség az eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit és elemzi a felvételeket is.
Az egyik videomegosztó portálra a napokban került fel egy felvétel, amelyen az látszik, hogy a villamoson tartózkodó biztonsági szolgálat munkatársai nem engednek a járműre felszállni egy feltehetően ittas férfit. Először fellökik a férfit, aki ezután négykézláb próbált ismét a feljutni a villamosra, ekkor kisebb dulakodás alakult ki, majd lábbal lökik le a földre.
A BKV az ügy kapcsán azt közölte: értesültek a videóról, és a társaság "határozottan elítéli az ilyen magatartást". Az illetékes szakterület vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, amelynek eredményéről, annak lezárulta után tájékoztatják a sajtó képviselőit - olvasható a cég válaszában.
Mint írták, "mivel a rövid videóból nem derül ki semmilyen előzmény, ezért szükséges az alapos, minden részletre kiterjedő vizsgálat".
A BKV tájékoztatójában kitért arra is, hogy "a fizető utasok érdekében történő ellenőrzés sajnos konfliktusokkal járó feladat, ezért munkatársaiktól elvárás az udvarias és kulturált munkavégzés". Mint hozzátették, az elmúlt másfél hét során nyolc ellenőrt is támadás ért.
A cég közlése szerint az utasoktól az ellenőrökre, biztonsági őrökre érkező panaszok közül minimális a jogos panaszok száma, legtöbb esetben az érvényes jegy vagy bérlet nélküli bliccelők sérelmezik a jegyellenőrzés tényét.
A társaság álláspontja szerint a jegyellenőröknek és biztonsági őröknek minden utassal szemben azonosan kell intézkedniük az előírások, és adott lehetőségeik szerint. Mint írták, rendszeresen ellenőrzik a biztonsági őrök tevékenységét, és ha nem a társaság elvárásainak megfelelő munkavégzést tapasztalnak, akkor szankcionálják a mulasztást elkövető munkavállalót.