Elkezdődött a darabolós gyilkos pere
Iratismertetéssel és a vádlott meghallgatásával megkezdődött a debreceni darabolós gyilkosságként ismertté vált ügy tárgyalása a Hajdú-Bihar megyei bíróságon. R. Zs. Gyula a vád szerint tavaly megölt és feldarabolt egy idős asszonyt, majd agyonvert egy idős férfit.
Az akkor 34 éves vádlott albérlőként lakott a 67 éves férfi lakásában, a 76 éves nő pedig a szomszédja volt. A nőt a vád szerint 2010 januárjában ölte meg és rabolta ki, majd az asszony feldarabolt testrészeit Debrecen különböző pontjain tüntette el. A következő hónapban a főbérlőjét is megölte és kirabolta, majd elutazott a városból.
A vádlottat 2010. február 3-án vagyon elleni bűncselekmény miatt fogták el Oroszlányban, a férfi később beismerte a gyilkosságokat. R. Zs. Gyulát a többi között előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség.
A vádlott elmondta, hogy 2004-ben megszűnt a munkahelye Tatabányán, és öt évig hajléktalanként, alkalmi munkákból élt. Beszélt zűrös gyermekkoráról és arról is, hogy szenvedélye volt a játékgépezés, és ettől később sem tudott szabadulni. 2009-ben új életet akart kezdeni, ezért költözött Debrecenbe.
Részletezte, miként alakult kapcsolata a főbérlőjével, és beszélt a köztük lévő konfliktusokról is. Elmondta, hogy a magyar-német kettős állampolgárságú sértett csak ritkán járt haza Németországból a debreceni Nyíl utcai lakásába, amelynek a pincéjét bérelte a vádlott. Azt állította: nem állt szándékában megölni őt. "Egy vitánk során elborult az agyam, és nem tudtam kontrollálni indulataimat" – fogalmazott, egyúttal tagadta, hogy rablási szándékkal bántotta a sértettet.
Nagy Antal bíró a vádlottnak a nyomozás során tett vallomásait olvasta fel, mivel a vádlott kérdésekre nem válaszolt. Ezekből kiderült, hogy a megölt férfitól mintegy 120 ezer forint értékben tulajdonított el készpénzt és más értéktárgyakat. 2010. február 1-jén áldozatát a férfi a lakásban lévő fürdőkádba tette, és vizet eresztett rá. A holttestet a rendőrség néhány nappal később ott találta meg.
Korábbi vallomásaiban a vádlott részletesen beszámolt a nő megöléséről és feldarabolásáról is. Ebből kiderült, hogy a férfi nagy körültekintéssel tüntette el a nő holttestének darabjait a város több pontján elhelyezett szeméttárolókban. A rendszeresen italozó vádlott a 2010. január 13-i gyilkosságot is ittas állapotban követte el.