Lukács
1 °C
14 °C

5,5 év börtön fegyveres rablásért

2011.11.07. 15:44
Öt év hat hónapi börtönbüntetésre ítélte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság hétfőn azt az előzetes letartóztatásban lévő férfit, aki tavaly decemberben Jászárokszálláson 30 ezer forintot rabolt egy élelmiszerboltból; az elkövető, Harsányi Roland lopás miatt már állt a bíróság előtt, akkor tettéért próbára bocsátották.

A vádirat szerint Harsányi hajléktalanként élt Érden és Százhalombattán, és időnként megjelent Jászárokszálláson élő szüleinél. Tavaly december 15-én szülei házából indult útnak, és délután kétszer is bement a Kanyar ABC nevű boltba kisebb dolgokat vásárolni.

Harmadik alkalommal már rablási szándékkal tért vissza. A pulthoz lépett, kapucnis pulóvere kenguruzsebéből elővett egy fegyvernek látszó tárgyat, egy pisztolyöngyújtót, amelyet csőtorkolatával az eladóra irányított, és közölte: "fegyveres rablás, kérek 40 ezer forintot!" Az eladó közölte, hogy a boltban csak 30 ezer forint van, majd átadott a vádlottnak három 10 ezer forintos bankjegyet. Harsányi a pénzt a fegyverrel együtt a pulóvere zsebébe tette, és távozott az üzletből.

A vádlott - vallomása szerint - ezt követőn Százhalombattára utazott, ahol a vasútállomáson egy általa csupán látásból ismert embernek átadta a pisztolyöngyújtót és a tárcáját, amelyben a bűncselekmény elkövetéséből származó összegből mintegy 27 ezer forint volt. Az ismeretlen a részére átadott tárgyakkal eltűnt a vasútállomásról.

Az ítéletet a vádlott tudomásul vette, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.