Újabb fővárosi drogboltot találtak
Újabb fővárosi, ezúttal IX. kerületi boltot találtak, ahol a gyanú szerint drogot árultak. Az MTI Hírcentrum értesülései szerint a IX. kerületi Ferenc körúton lévő boltban ugyanolyan drogot árultak, mint a nemrégiben bezárt Andrássy úti Amsterdam shopban . A MTI Hírcentrum rejtett kamerás felvételét, amely a boltban készült, a rendőrség vizsgálja.
Nagy Hajnalka ferencvárosi jegyző kedden elmondta: a boltot bezárták, mert a rendőrség értesítette az önkormányzat kereskedelmi hatóságát, hogy nyomozást folytatnak a bolt ellen. A szervezett bűnözés elleni törvény szerint - ha a rendőrség erre javaslatot tesz - be lehet záratni az ilyen üzletet.
A jegyző nem akart kitérni arra, hogy konkrétan milyen nyomozást folytat a hatóság, hiszen - mint mondta - ez a rendőrség dolga. A bezárás a nyomozás lezárultáig, de maximum egy évig tarthat - tette hozzá.
Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője elmondta, hogy a házkutatás még mindig tart a boltban; a lefoglalt anyagokat szakértők vizsgálják. Az ügyben tanúkihallgatások is várhatóak - tette hozzá.
Elmondta azt is: a gyanú szerint kábítószernek nem minősülő, de kábító hatású anyagokat árultak 18 év alatti személyeknek.