Lomizni indultak, rablógyilkosság lett belőle
Állítólag lomizni indultak, valójában rettenetes rablógyilkosságokat követett el az a hatfős banda, amelynek tagjai csütörtökön álltak bíróság elé. A banda módszere az volt, hogy hajnalban fejükre csuklyát húzva rátörték az ajtót idős emberekre, majd lepedőt húztak az áldozatok fejére. Vascsövekkel verték őket addig, amíg ki nem húzták belőlük, hogy hol tárolják értékeiket. Ezután gúzsba kötve sorsukra hagyták a haldoklókat, írja a Blikk.
Volt olyan idős nő, akinek a fejét hajánál fogva a küszöbbe verték, egy esetben pedig az ágy lábát tették rá a megkötözött áldozatra, majd egyikőjük a száz kilójával rá is ugrott az ágyra. Egy idős férfire rátapostak, és nejlonnal tömték be a száját, aki emiatt fél napig is szenvedhetett halála előtt. A kegyetlenkedésbe ketten belehaltak. Többeket csak az orvosoknak sikerült életben tartani.
Egy alkalommal még a húst is elvitték az áldozat fagyasztójából.
Támadásaikat 2008 szeptembere és 2009 áprilisa között követték el. Az érintett területek közt több budapesti kerület, Heves és Hajdú-Bihar megyei települések is vannak. A csütörtökön kezdődő tárgyaláson négyen tagadtak, ketten részben beismerték bűnösségüket.
A 49 éves R. Elemér, akinek Elemér és Henrik nevű fia is a csoport tagja volt, azt sem tudta összeszámolni, hogy hányszor büntették meg életében. A bíró elmondása szerint a rábizonyított bűncselekmények száma meghaladja a tízet. K. András nem tudta megmondani, hogy pontosan hány osztályt sikerült elvégeznie. Állítása szerint talán hatot.
Többen segélyből és közmunkából éltek a banda tagjai közül. Ezt ötvenezer forintnyi vasazással egészítették ki. Korábban lopások és testi sértés miatt ültek. A bűntények részleteit egy órán át ismertette a bíró. Akár életfogytiglant is kaphatnak az elkövetők.