Már nem nyomoznak az M70-esen történt buszbaleset ügyében
Az ügyben halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt rendelt el nyomozást a rendőrség, közölte Salamon Róbert szóvivő. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya a nyomozást az elkövető halála miatt szüntette meg.
A rendőrség a buszt vezető román sofőr felelősségét állapította meg. Miután a jármű vezetője is a baleset halálos áldozatai közé tartozott, így vádemelést ellene nem tehettek, több mint fél év után a vizsgálat ezért csak a nyomozás megszüntetésével zárulhatott.
Az M70-es autóúton a tavaly június 21-én hajnalban történt buszbalesetben hatan meghaltak, hárman súlyosan, 23-an könnyebben sérültek meg. A túlélők arról beszéltek: valószínűleg elaludt a buszsofőr, akit a tudomásuk szerint pihenés nélkül fordítottak vissza Romániából Spanyolországba.
A Valenciába tartó román autóbusz a Zala megyei Csörnyeföld közelében áttért a szembejövők sávjába, és frontálisan összeütközött egy Szlovénia felől érkező kamionnal. A balesetben a helyszínen öten haltak meg: a szlovén kamion vezetője, továbbá a busz két sofőrje és két utasa. Összesen 27 sérültet szállítottak a mentők a nagykanizsai kórházba, közülük egy ember néhány órával később belehalt életveszélyes koponyasérüléseibe.