Balla Irmának titkolt kapcsolata volt

2012.01.24. 11:55 Módosítva: 2012.01.24. 17:04
Balla Irma, a 2007 húsvétján meggyilkolt debreceni fideszes önkormányzati képviselő egykori barátnőjét hallgatták meg tanúként kedden a Debreceni Törvényszéken. A tárgyaláson a nő az áldozat állítólagos titkos barátjáról is beszélt. A nős férfi feleségéről korábban Balla Irma azt mondta, hogy "elmebajosan féltékeny".

F. Istvánné azt mondta: Balla Irma a halálát megelőző szilveszterkor beszélt neki arról, hogy van egy közeli barátja, akivel együtt dolgoznak a Fideszben oktatási-szociális területen, szinte minden nap. A halálát megelőző héten pedig Balla Irma már arról beszélt neki, hogy a férfival már több mint barátság van közöttük, csak az a baj, hogy a férfi nős, s a feleség "elmebajosan féltékeny", rendszeresen fenyegette, zaklatta őt.

A tanú szerint nem a titokzatos barát felesége volt az egyetlen nő, aki fenyegette Balla Irmát, hanem apjának az élettársa is. Utóbbi - mint azt a tanú hangsúlyozta - több esetben, nyilvánosan is megfenyegette Ballát, mondván: "vannak kapcsolatai, s elintézi, hogy Irma ne legyen láb alatt".

Balla Irma félt, hogy az asszony végre is hajtja a fenyegetését, ezért barátnője javaslatára, hogy forduljon a rendőrséghez, azt válaszolta: "lehet, hogy ez lesz a vége" - ismertette a részleteket F. Istvánné. A tanú szerint Balla Irma összetűzésbe keveredett azokkal a tűzkárt szenvedett lakókkal is, akiknek a megsegítésére pénzgyűjtést szervezett, s úgy vélték: nem mindenki kap igazságosan a támogatásból.

A szomszéd is látta

Balla Irma
Balla Irma
Fotó: Oláh Tibor

Megerősítette anyja vallomását a titokzatos barátról F. Istvánné lánya is, bár ellentmondásba keveredtek az időpontokat illetően (hogy mikor derült ki: a barát már több, mint munkatárs), és a Bakó József bíró által elrendelt szembesítéssel sem tudták ezt a kérdést megnyugtatóan tisztázni.

Ugyancsak megerősítette a barát létét Balla Irma egyik egykori szomszédja, aki a szemközti lakásból rendszeresen látta, hogy egy "szürke gépkocsis, őszülő, jól öltözött úriember" jár az asszonyhoz.

A titokzatos barát léte már az első elsőfokú eljáráskor is felmerült, de a mai napig senki nem tudja ki lehetett az a férfi, akivel a szoros munkakapcsolat után baráti viszonyt ápolt a sértett. Ehhez a kérdéshez a keddi tanúmeghallgatások után sem jutott közelebb a bíróság.

Kis időre felkapcsolódott a villany

Ismét meghallgatta a bíróság Cs. Sándor tanút, aki Balla Irma közvetlen szomszédságában lakik, s aki szenvedélyes nézője volt egy akkori tv-sorozatnak, s bár nagy dohányos volt, a filmből egy percet sem mulasztott, csak a reklámok idején gyújtott rá, de akkor mindig. Mivel a lakásban nem dohányozhatott, kiment a házból és az ajtó előtt szívta el a cigarettáját. A gyilkosság estéjén cigarettázás közben, fél tíz körül vette észre, hogy kis időre felgyullad Balla Irma házának udvarán a lámpa, ezt csörömpölés, vélhetően egy vödör felrúgásának zaja előzte meg. Elmondta azt is, hogy az áldozat telkének hátsó kerítésén 30-40 centiméteres lyuk tátongott, amelyen beférhetett egy soványabb ember, vagyis járhatott idegen Balla házánál.

Bakó József bíró a tárgyaláson ismertette az ominózus tv-csatorna által a bíróság rendelkezésére bocsátott, akkor este vetített filmek és a bennük elhelyezett reklámblokkok időpontjának listáját, amit a tanúvallomással összevetve igyekeztek tisztázni, mikor gyulladhatott fel a lámpa, illetve hallatszott a csörömpölés Balla Irma házánál.

Balla Irma fia akkor nem volt Debrecenben

Magyar György védőügyvéd szerint - mint azt korábban az MTI-nek kifejtette - ennek alapján kiderülhet, hogy az adott este tíz óra körül idegen járt Balla Irma lakásánál, aki elkövethette a gyilkosságot. A gyilkos azonban nem lehetett az áldozat fia, aki ekkor bizonyíthatóan nem tartózkodott Debrecenben.

Balla Irmát 2007 húsvétkor gyilkolták meg debreceni lakásában. A gyilkossággal az ügyészség a képviselő fiát vádolta meg. Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság S. Sándort különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizenkét év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész súlyosításért, az ügyvéd felmentésért fellebbezett, így került az ügy másodfokon a Debreceni Ítélőtáblára.

A táblabíróság új eljárás lefolytatását rendelte el, arra hivatkozva, hogy "nem sikerült teljeskörű bizonyítási eljárást lefolytatni, az ügy részbeni felderítetlensége miatt", s elrendelte S. Sándor előzetes letartóztatásának azonnali megszüntetését is. Az új eljárásban továbbra is S. Sándor az ügy vádlottja. A megismételt első fokú tárgyalás csütörtökön szakértők meghallgatásával folytatódik a Debreceni Törvényszéken.

Balla Irmát 2007 húsvétkor gyilkolták meg debreceni lakásában. A gyilkossággal az ügyészség a képviselő fiát vádolta meg. Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság S. Sándort különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizenkét év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész súlyosításért, az ügyvéd felmentésért fellebbezett, így került az ügy másodfokon a Debreceni Ítélőtáblára.

A táblabíróság új eljárás lefolytatását rendelte el, arra hivatkozva, hogy "nem sikerült teljeskörű bizonyítási eljárást lefolytatni, az ügy részbeni felderítetlensége miatt", s elrendelte S. Sándor előzetes letartóztatásának az azonnali megszüntetését is. Az új eljárásban továbbra is S. Sándor az ügy vádlottja.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport