'Most leváglak titeket'

2001.11.28. 13:39
Kertészmérnök az a férfi, aki kedd délelőtt elvágta egy VII. kerületi ház homlokzatán dolgozó alpinisták biztosítóköteleit. Buhajla Sándor ipari alpinistát egy hölgy, a ház egyik lakója mentette meg a 20 méteres zuhanástól.
- Állj meg, a kurva anyádat! Elvágtad a kötelet! - kiáltott fel az egyik ipari alpinista, amikor az addig feszes kötél ernyedten hullott alá. Másodpercek alatt történt minden: ketten a pallóra ugrottak, nehogy lezuhanjanak, de egyiküknek nem sikerült időben bemászni a falról.

November 27-én délelőtt fél kilenckor a VII. kerületi Dózsa György út egyik lakóházának homlokzati festését építőipari munkások végezték. A ház tetőtérben lakó 37 éves kertészmérnök a munkások hat biztosítókötele közül ötöt ollóval elvágott. Buhajla Sándor a tetőtér alatt függeszkedett, amikor az ő biztosítókötelét is elvágták.

A munkások szerint - ahogy ők nevezik - "az ollós" nem normális. A "merénylet" előtt már többször összetűzésbe kerültek: a kertész kifogásolta, hogy az alpinisták már reggel hét órakor dolgoznak, és nem hagyják pihenni azzal, hogy a tetőn járkálnak. A homlokzati festés már két hónapja folyik, és ezen a héten be is fejeződött volna, ha a munkálatok kedden nem szakadtak volna meg.

Sándor szerencséjére, zuhanása közben az alatta lévő szint egyik ablakából egy ott lakó hölgynek sikerült elkapnia, és az ablakon behúznia.

"Most leváglak titeket"

- A srácok szóltak, hogy az ollós elkapta egyikük lábát, és odaszólt, hogy levágja őket a falról - emlékezett vissza Buhajla Sándor. - Utólag tudtam meg, hogy telefonált a cégvezetőnek is, mondván, elvágja a köteleket. Főnökünk, Kormos László kiszólt telefonon, hogy jöjjünk le a falról, mert egy őrült fenyegetőzik. Két társamnak sikerült a pallóra ugrania, nekem már nem. Annyi időm volt, hogy kiabáljak, és bedörömböljek az alattam lévő ablakon. Szerencsére a lakó otthon volt, és kinyitotta az ablakot - ekkor elengedett a kötél, hátratántorodtam, de az utolsó pillanatban a hölgy elkapott, és behúzott a lakásba. Ott álltunk egymást szorítva, hirtelen egyikünk sem tudta, hogy mi történt valójában.

A 37 éves férfit a helyszínen a rendőrök elfogták, és több emberen elkövetett emberölés kísérlete bűntettének alapos gyanúja miatt előállították. A gyanúsítottal szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya folytatja le. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)szerdán kezdeményezte az előzetes letartóztatást, mely megítéléséről csütörtökön dönt a bíróság.

"Mondtam már, hogy bocs"

- Én csak lent az épület előtt, a rendőri intézkedés közben találkoztam a kertésszel. Azt hittem, neki rohanok, de türtőztettem magam. A faszi látta, hogy én még függeszkedek, mégis elvágta a köteleket. Kiabáltunk vele, erre csak annyit reagált: "Mondtam már, hogy bocs!". Az ilyen dilisek jelentik ebben a munkában a legnagyobb veszélyt.

A lakókat megosztotta az eset. Egy, a harmadikon lakó idősebb úr szerint csak valami félreértés lehet, mert szerinte a kertész nagyon rendes ember, és nem tudja elképzelni, hogy ilyet tegyen. Viszont a ház több lakója, akik a kapuban futottak össze szerda délelőtt, káromkodva kiabáltak, amikor szóba került az ollós. - Az egy állat, le kéne lőni az ilyet - kiáltotta az egyik férfi. - A srácok itt fagyoskodnak egész nap, ez a barom meg levágja őket.

Szerdán újra munkába álltak az alpinisták, bár Sándornak nem sok ideje maradt a festésre. - Ez a nagy felhajtás, a sok interjú nem hiányzott. Úgy érzem magam, mint egy hülye popsztár. Most hazamegyek, alszom egyet, aztán visszajövök dolgozni. Egy ideig biztonságban érezhetem magam, de egy pár nap múlva kiengedik az ollóst. Majd kettőzött őrséggel dolgozunk tovább: egy ember figyel lent, egy pedig fent.

A lakók miatt nem vállalnak homlokfestést
A Neves-ADV alpintechnikai cég vezetője szerint a kollégái, ha tehetnék, nem vállalnának homlokzatfestést, vagy olyan munkát, amelyet lakóházon kell végezni. - Eddig egyetlen olyan balesetről tudok, mely az alpinista hibájából következett be - mondta Melicher Zoltán. - Mi tisztában vagyunk azzal, hogy milyen veszélyei vannak ennek a munkának, éppen ezért nagyon odafigyelünk a biztonságra.

- Korábban már velünk is történt hasonló incidens, de szerencsére nem volt ilyen durva. Hat emelet magasan dolgoztunk, amikor elkezdett egy lakó fenyegetőzni, hogy elvágja a köteleinket, ha nem dolgozunk halkabban.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor: Aki azt állítja, hogy Aszad belépett hozzánk, csatateret csinál az országból

Orbán Viktor: Aki azt állítja, hogy Aszad belépett hozzánk, csatateret csinál az országból

Gazdasági intézkedésekről, diplomáciáról és Till Tamás ügyéről is beszélt a miniszterelnök.

december 13., 07:46

  • Belföld
Századvég: első a Fidesz, egyre többen fordulnak el Magyar Pétertől

Századvég: első a Fidesz, egyre többen fordulnak el Magyar Pétertől

Kilenc százalék a különbség a kormányoldal és a Tisza Párt között.

december 13., 09:37

  • Tech-Tudomány
Felzabált egy fél galaxist, aztán elaludt egy fekete lyuk

Felzabált egy fél galaxist, aztán elaludt egy fekete lyuk

Beütött a kajakóma.

5 perce

  • Külföld
Az amerikai vezérigazgató gyilkosa nem volt ügyfél a rendőrség szerint

Az amerikai vezérigazgató gyilkosa nem volt ügyfél a rendőrség szerint

Egyre több információ derül ki az elkövetőről.

december 13., 08:39

  • Európa-liga
Hiába a magyar válogatott hősének újabb gólja, csapata kikapott

Hiába a magyar válogatott hősének újabb gólja, csapata kikapott

Ilyen jól még nem is látták őt játszani a svájci szakíró szerint.

december 13., 08:22

  • Futball
Messi kijelölte utódját a futballvilág trónján, senki se lepődjön meg!

Messi kijelölte utódját a futballvilág trónján, senki se lepődjön meg!

Ballábas és a Barcelonában játszik...

december 13., 08:03

  • Gazdaság
A fordulat kapujában a magyar építőipar

A fordulat kapujában a magyar építőipar

Nehéz időszakon van túl a szektor.

december 13., 08:49

  • Belföld
Bochkor Gábor reagált az őt ért bírálatokra az önkormányzati dolgozókra tett kijelentése után

Bochkor Gábor reagált az őt ért bírálatokra az önkormányzati dolgozókra tett kijelentése után

Korábban még Székesfehérvár polgármestere, valamint Karácsony Gergely is megszólalt.

december 13., 08:42

  • Belföld
Új meghatalmazott minisztere lett Magyarországnak

Új meghatalmazott minisztere lett Magyarországnak

Fülöp Zsolt kinevezése január 1-től lép életbe.

december 13., 08:32

  • Gazdaság
Kevesen beszélnek róla, pedig mindent átír: hamarosan újfajta euró jöhet

Kevesen beszélnek róla, pedig mindent átír: hamarosan újfajta euró jöhet

Az MNB szakemberét kérdeztük a magyarokat is érintő gyökeres változásokról.

december 13., 09:49

  • Kézilabda
Most vagy soha: az egyéni forma a magyar, a múlt a norvég női kézisek mellett szól

Most vagy soha: az egyéni forma a magyar, a múlt a norvég női kézisek mellett szól

Legjobbjaink Bécsben a címvédő favorit ellen játszanak pénteken az Eb-döntőbe jutásért.

december 13., 09:41

  • Brand and Content
Ha ingatlanvásárláson gondolkodik, mindenképp olvassa el ezt a cikket!

Ha ingatlanvásárláson gondolkodik, mindenképp olvassa el ezt a cikket!

Érdemes-e újépítésű ingatlanba fektetni? Ha igen, miért és mikor? Milyen szempontok alapján választanak az újépítésű ingatlanok vásárlói? Kik költöznek szívesen az egykori rozsdaövezetek helyén felépült társasházakba? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a válaszokat!

december 13., 00:08

  • Belföld
Orbán Viktor hamarosan élőben jelentkezik

Orbán Viktor hamarosan élőben jelentkezik

Till Tamás ügyéről is beszél majd a miniszterelnök.

december 13., 06:58

  • Külföld
Amerikában leállítják a csapvíz fluorozását

Amerikában leállítják a csapvíz fluorozását

Magyarországon soha nem alkalmazták a gyakorlatot.

december 13., 09:40

  • Futball
A Liverpool orvosai nem engedik az angol válogatottba a magyar tehetséget

A Liverpool orvosai nem engedik az angol válogatottba a magyar tehetséget

Bemutatkozás elnapolva.

december 13., 07:19

  • FOMO
Már nem keresi a rendőrség Lovas Annabellát, A Nagy Ő korábbi szereplőjét

Már nem keresi a rendőrség Lovas Annabellát, A Nagy Ő korábbi szereplőjét

Csütörtökön kora este történt változás a körözési listán.

december 13., 07:26

  • Gazdaság
Sikersztori a magyar bankszektorban: lezárult a Gránit Bank részvényjegyzése

Sikersztori a magyar bankszektorban: lezárult a Gránit Bank részvényjegyzése

Hegedűs Éva elnök-vezérigazgató szerint a tőzsdei kibocsátás jelentős mérföldkő a pénzintézet történetében.

december 13., 05:59

  • Kultúr
A lakást sem akarta elhagyni, de egy férfi harminc üzenetet hagyott a rögzítőjén

A lakást sem akarta elhagyni, de egy férfi harminc üzenetet hagyott a rögzítőjén

Pedig az üzenetrögzítőn ez hallatszott: a sípszó után menekülj!

december 13., 06:50

  • Belföld
Felcserélődik az ország időjárása pénteken, lesz, ahol kisüt a nap

Felcserélődik az ország időjárása pénteken, lesz, ahol kisüt a nap

A csütörtökihez képest borultabb, de csapadékmentes idő várható.

december 13., 06:07

  • Belföld
Most már hivatalos, alapjaiban változik meg a lomtalanítás Budapesten

Most már hivatalos, alapjaiban változik meg a lomtalanítás Budapesten

Az érvelés szerint az 50 éve jellemző lomtalanítási rendszer rendetlenséget eredményez.

december 13., 06:23

  • Tudomány
130 éve hunyt el a kalandor természettudós, akinek Karinthy is sokat köszönhet

130 éve hunyt el a kalandor természettudós, akinek Karinthy is sokat köszönhet

Állatkert sem lenne nélküle.

december 13., 06:09

  • Futball
Ausztria lenne az álom, Hollandiát viszont messziről elkerülnék olvasóink

Ausztria lenne az álom, Hollandiát viszont messziről elkerülnék olvasóink

Péntek délben sorsolják a vb-selejtezős csoportokat.

december 13., 06:12

  • Belföld
Gulyás Gergely mégsem vett részt az eseményen, amelyen Szájer József tévesen használt fogalmakról beszélt

Gulyás Gergely mégsem vett részt az eseményen, amelyen Szájer József tévesen használt fogalmakról beszélt

„Az embernek joggal támad az az érzése, hogy a dolgok normális rendjének felforgatása hatalmi célokat szolgál.”

december 13., 05:58

  • Gazdaság
Újabb ütést kapott Németország az energia terén, ez más országokra is hatással lehet

Újabb ütést kapott Németország az energia terén, ez más országokra is hatással lehet

Hiába a korábbi ígéret, nagy csapás érte Olaf Scholz kormányát.

december 13., 06:28

  • Belföld
Több kilogramm kábítószert találtak egy teherkocsi pótkerekében az M1-es autópályán

Több kilogramm kábítószert találtak egy teherkocsi pótkerekében az M1-es autópályán

A sofőrt a rendőrség előállította.

december 13., 09:56

  • Infó
Adj energiát az immunrendszerednek

Adj energiát az immunrendszerednek

december 13., 00:02

Neked ajánlott