Bush pert nyert Amerika legismertebb ateistája ellen
Michael Newdow kaliforniai lakos a bírósághoz benyújtott panaszában arra hivatkozott, hogy az imádság sértené az alkotmányt, mivel nem kívánt vallásos hitet próbálna rátukmálni, és világnézete miatt egyébként is másodosztályú állampolgárnak érezné magát. George Bush amerikai elnököt és a beiktatási bizottságot képviselő jogászok azzal érveltek, hogy az imádságok a kezdetektől, több, mint 200 éve hagyományosan részét képezik a ceremóniának, Bush elnöknek pedig személyes döntése volt, hogy lelkész mondja el az imát, amibe a bíróságnak nincs beleszólása - írta a The Washington Post hét végi számában.
Lelki sérülés a helyszínen
Az első amerikai elnököt, George Washingtont 1789-ben iktatták be hivatalába. Az egyházak 1937 óta képviseltetik magukat a beiktatási ünnepségeken.A bíró azzal az indoklással utasította el Newdow panaszát, hogy nem tudta kellőképpen bebizonyítani, hogy végül is milyen lelki sérülést szenvedne el az imádság hallatán. A kiemelt fontosságú, országos esemény forgatókönyvének az utolsó pillanatban történő megváltoztatása a bíró szerint komoly felfordulást okozna. A panaszt elutasító döntésében arra is hivatkozott, hogy Newdow hasonló ügyben már 2003-ban pert vesztett: a kaliforniai bíróság úgy határozott, hogy Newdow nem szenvedett konkrét, meghatározható sérelmet a George Bush 2001. évi első elnöki beiktatásán elhangzott imádság miatt. A harcos ateista azzal vitatta az előző per precedensértékét, hogy ezúttal jegye van az ünnepségre, amellyel helyet foglalhat a közönség soraiban, és a helyszín légkörében az imádságnak nagyobb a hatása, mint a televíziós közvetítésnél.
Isten színe és a formai okok
A jogászi képesítéssel is rendelkező kaliforniai orvos két évvel ezelőtt pert nyert egy San Franciscó-i bíróságon, amely helyt adott annak a panaszának, miszerint az "isten színe előtt" kifejezésnek az állam és egyház szétválasztását kimondó alkotmány értelmében semmi keresnivalója az amerikai zászlóra tett hűségeskü szövegében. Az esküt naponta elszavalják az állami iskolákban.A San Franciscó-i döntést formai okokra hivatkozva tavaly érvénytelenítette az Egyesült Államok legfelsőbb szövetségi bírósága: Newdownak nem volt joga arra, hogy a lánya nevében nyújtsa be a panaszt, mivel a gyereket korábban elvált feleségének ítélték.
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Jöhet a második forduló az ecuadori elnökválasztáson
Mindkét jelölt a drogkereskedelemmel akar leszámolni.
február 10., 07:30
- Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon
Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.
február 10., 08:24
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Vélemény
Bödőcs esete a pannon Frankensteinnel
Remélem, a sztárhumorista közéleti térlátása nem szenvedett maradandó károsodást. Németh Róbert írása.
február 10., 08:00
- Futball
Újabb botrány a török futballban, levonult a kárvallott csapat a kamu tizenegyes után
Annyira nevetséges volt az ítélet, hogy még az ellenfél edzője is elismerte.
február 10., 07:25
- Külföld
Albin Kurti koszovói miniszterelnök győzelmet hirdetett a koszovói választáson
A szerbek minden lehetséges helyet megszereztek.
február 10., 08:45
- Külföld
Kamerák előtt végzett HIV-tesztet az Egyesült Királyság miniszterelnöke
Keir Starmer történelmet írt a G7-vezetők között.
február 10., 07:26
- Tudomány
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
18 perce
- Külföld
Évente 1100 embernél okoz tüdőrákot a légszennyezés az Egyesült Királyságban
A szakértők szerint ezek az adatok „pusztítóak”, és a minisztereknek fel kellene ébredniük.
február 10., 08:45
- Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát
A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.
február 10., 07:43
- Tech-Tudomány
Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya
Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.
február 10., 05:52
- Külföld
Kim Dzsongun az atomfegyverprogram felgyorsítását ígérte Észak-Koreában
Nem kíván tárgyalni az Egyesült Államokkal.
február 10., 09:14
- Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat
Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.
február 10., 07:09
- Belföld
Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra
Testalkata, mint a hódé, farka, mint a patkányé.
február 10., 06:04
- Futball
Nem bírt az Udinesével az éllovas Napoli
Az Inter egy pontra faraghatja a hátrányát.
február 10., 09:24
- 120 yard
Elképesztő „mészárlást” hozott az Egyesült Államok leginkább várt eseménye
A történelmi triplázás helyett minden idők egyik legsimább zakója érkezett.
február 10., 04:17
- Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról
A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.
február 10., 09:33
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét
A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.
február 10., 07:24
- Külföld
Donald Trump a levegőből sújtott le az Egyesült Államok kereskedelmi partnereire
Az amerikai elnök még a Super Bowlra menet sem pihent, új acél- és alumíniumvámok jönnek.
február 10., 06:59
- Külföld
Elbukott Svájcban a szigorításokat tartalmazó, környezetbarát átalakításáról szóló javaslat
A népszavazáson a polgárok szűk 40 százaléka vett részt, és mintegy 70 százalékuk nemmel voksolt.
február 10., 06:08
- Külföld
Kemény felszólítást küldött Oroszországnak és Észak-Koreának a NATO, hatalmas veszélyt jelent a két ország együttműködése
február 10., 06:09
- 120 yard
Annyi pénzt költöttek csipszre és sörre a Super Bowlon, hogy Ben Affleck és David Beckham sem maradhatott ki a buliból
Ezúttal is hatalmas reklámdömping övezte a döntőt.
február 10., 06:46
- Külföld
Saját magáról készített deepfake videókat Emmanuel Macron
A francia köztársasági elnök a Voyage, voyage című dalra táncolt.
február 10., 06:54
- Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv
A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.
február 10., 06:52
- Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne
A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.
február 10., 06:07
- 120 yard
Samuel L. Jackson vitte el a show-t, de Kendrick Lamar azért odapörkölt Drake-nek a félidei fellépésében
A Super Bowl Halftime Show-ja nem durrant nagyot, mégis égetett.
február 10., 06:06