Már öt menekült tiltakozik a debreceni tornyon
Tiltakozásul egy 30 méter magas oszlop tetejére mászott négy menekült Debrecenben, jelentette a Független Hírügynökség. Délután még egy társuk csatlakozott, így már öten választották a figyelemfelkeltésnek ezt a módját.
Egy telefon átjátszó toronyra másztak a menekültek.
Az öt tiltakozó Afganisztánból érkezett Magyarországra és mindeannyian menekült-státusért folyamdotak.
Az ügy hátteréről Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke elmondta: a külföldiek oltalmazotti státust kaptak hónapokkal ezelőtt. Ez egy új, a menekülti státushoz hasonló intézmény.
Az oltalmazotti státusról
A menedékjogról szóló törvény szerint a Magyar Köztársaság oltalmazottként "kiegészítő védelemben" részesíti azt a külföldit, aki nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll annak a veszélye, hogy származási országába történő visszatérése esetén őt súlyos sérelem érné.
A törvény szerint nem lehet oltalmazottként elismerni azt a külföldit, akiről megalapozottan feltételezhető, hogy nemzetközi dokumentumokban meghatározott, béke elleni, háborús vagy emberiesség elleni bűncselekményt követett el, vagy olyan bűncselekményt, amelyre a magyar jog ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztés büntetés kiszabását rendeli. Nem lehet oltalmazott az sem, aki az ENSZ céljaiba és elveibe ütköző bűncselekményt követett el vagy akinek a Magyar Köztársaság területén való tartózkodása a nemzetbiztonságot sérti.
(MTI)
A nehézkes közbeszerzési eljárás miatt az oltalmazotti státust igazoló hivatalos papírok nem állnak még rendelkezésre, ennek hiányában viszont – egyebek mellett – munkát vállalni sem tudnak.
Akciójuk értesüléseink szerint sikerrel járhat: egy-két napon belül – a státusukat jelenleg igazoló, igazából semmire sem jó A4-es papír helyett – ideiglenes személyi igazolványt, utána pedig oltalmazotti igazolványt kaphatnak.
A a menekülttábor bejáratánál menekültek mintegy 20 fős csoportja ülve figyelte délelőtt a toronyban fenn ülőket. Később többen is csatlakoztak hozzájuk, így délutánra már 30-an folytattak ülősztrájkot.
A helyszínen mentők várakoznak, felkészülve egy esetleges balesetre. A környéken 5-6 rendőrautó is vigyázza a helyszínt, de a rendőrök egyelőre nem avatkoztak közbe.