Lakóházakra zuhant egy vadászgép
Lezuhant az amerikai haditengerészet egy F-18-as vadászgépe szombaton az Egyesült Államok délkeleti részén, Dél-Karolina államban - jelentették amerikai tévéállomások. Szemtanúk elmondása szerint a haditengerészet Kék Angyalok műrepülőrajának hat gépe repült együtt kötelékben a beaufort-i légi parádén, amikor az egyik (a hatos számú, a videón a középső gép feletti F-18-as) egyszer csak eltűnt a fák mögött, és nemsokára nagy fekete füstoszlop emelkedett a levegőbe.

fotó: MTI
A CNN hírtelevízió értesülése szerint a gép lakóházakra zuhant, és legalább egy ember életét vesztette.
Mint később kiderült az áldozat maga a pilóta volt, akinek nem sikerült időben katapultálnia, és hiába indultak a szerencsétlenség után pár másodperccel mentőhelikopterek a becsapódás helyszínére, már nem tudtak segíteni rajta. A repülő ugyan sűrűn lakott övezetben zuhant le, sőt a becsapódás után két-háromszáz métert sodródott szétrombolva több lakóháza és járművet, de a földön mégsem történt személyi sérülés.
A haditengerészet az érvényben lévő biztonsági előírásokra hivatkozva nem árulta el a szerencsétlenül járt pilóta nevét, de a Kék Angyalok hivatalos honlapja szerint a 2007-es szezonban Kevin J. Davis őrnagy vezette a hatos számú gépet a kötelékben.
A Kék Angyalok az amerikai haditengerészet hivatalos műrepülőraja, ahova csak több évnyi aktív szolgálat után, a legképzettebb vadászpilótákat veszik fel. Az egységet 1946-ban állították fel, azóta a világ számos pontján tartottak légi bemutatókat jellegzetes kék-sárga gépeikkel.