Nekirohant a busznak, meghalt

2007.02.10. 18:50
Későn próbált az induló buszra felugrani egy 55 éves nő. A kerekek alá került, és már nem lehetett rajta segíteni.

Halálos baleset történt szombaton délután három órakor a 54-es buszon. A Nagykőrösi úton az egyik megállóban egy 55 éves nő későn akart felszállni a BKV járatára. Felugrott a várófülke padjáról, és a már induló buszra próbált felkapaszkodni.

Ekkor azonban a sofőr már becsukta az ajtókat, és kezdett kifordulni a megállóból.

Rányomta a kerék a járdaszegélyre

Az utas nekirohant a busz oldalának - az induló jármű ajtaját nem is érte el. Feje a járműhöz falának ütődött. Ekkor megszédült, visszaesett a busz és a járda közé - tudtuk meg a BKV-tól. Az esés következtében is ütést kapott a nő, de súlyosbította a helyzetet, hogy a megállóból induló busz kereke is ránehezedett az áldozatra, aki belehalt sérüléseibe.

A busz információnk szerint rányomta az áldozatot a járdaszegélyre, ezért nem élte túl a nő a balesetet. Az induló busz ugyanis kissé kanyarodva fordult ki a megállóból, így a kerekek alá került az áldozat.

A BKV napi négymillió utast szállít, tehát ennyi felszállás történik egy átlagos napon. Nagyon ritka tehát, hogy a mostanihoz hasonló véletlenek ilyen végzetesen halmozódjanak egymásra.