Demis Roussos botrányos szegedi koncertje
Papírját lobogtatta
A Szegedi Nemzeti Színház esti koncertjén Demis Roussos szemüvegben, egy papírlappal a kezében lépett színpadra. A láthatólag kedvetlen énekes hamarosan abbahagyta az éneklést, noha az első szám szövege hangfelvételről tovább szólt. A közönség ekkor döbbent rá: a három vokálozó lány és a zenekar ellenére a koncert playbackről megy. Demis nem jött zavarba: a papírját lobogtatta, a zenekarnak magyarázott, olyan hatása volt az egésznek, mintha próbán lenne.
Az indulatok elszabadultak
A napilap cikke szerint az indulatok a második szám után szabadultak el: heves füttykoncert, fújolás, bekiabálás hangzott a nézőtérről. Egy diszkósított Donizetti-operaária után a függönyt lehúzták, és megjelent a műsorvezető: "Roussos egy tragikus hírt kapott telefonon a fellépése előtt, mondta, ennek következtében került ilyen rossz lelkiállapotba."
A nézők nem vették be
A közönség soraiból mindenfelé hallani lehetett: Nem igaz! Hazugság! A rend a Boney M-koncertjére állt helyre, ahol a playback zenei alapra már élőben énekeltek az együttes tagjai. A műsorvezető a koncert végén bejelentette: hétfőn visszafizetik a jegyek árának felét.
Demis metamorfózisa
Az esti előadásra a napilap szerint "Demis Roussos nagy változáson ment keresztül: papír és szemüveg nélkül, a közönségnek csókokat dobva jelent meg a színpadon és valósággal elbűvölte a nézőket." A koncert végén a kisdiákok virágcsokorral és Macskássy Izolda képeivel köszönték meg a fellépést.