Ki a dezodorral az iskolákból!

2008.03.12. 15:52
Felvilágosító kampányt indítanak Minnesotában, hogy leszoktassák a fiatal fiúkat a túl erős dezodorok használatáról. Az átütő illatok ugyanis nehézlégzést és fejfájást okozhatnak az asztmás tanulóknák.

Minnesotában kampányt indítottak a mesterséges illatok ellen. Fel akarják hívni a a fiatal fiúk figyelmét, hogy asztmás társaikra akár veszélyt is jelenthetnek a reklámok szerint a lányokat mágnesként vonzó dezodorok, írja az AP. Az ügyben érintett egyik minneapolisi iskola felháborodott tanulói szerint már méterekről érezni lehet a sokszor egész folyosókat betöltő illatokat, amelyek annyira intenzívek, hogy lehetetlen kikerülni őket.

Felmérések alapján nyolcból egy minneapolisi diák asztmás. Az ügyben megszólaló egyik helyi asztmaellenes programot vezető Mary Heiman pedig felhívta rá a figyelmet, hogy az iskolákban többször is kezeltek olyan gyerekeket, akiknél nehéz légzést és fejfájást okoztak az osztálytársakat körbelengő erős illatok.

A demokrata Karen Clark képviselő először azt javasolta, hogy tiltsák be a dezodorok használatát a minneapolisi iskolákban, azonban később kevésbé radikális megoldást választott, és felvilágosító kampánnyá alakította a kezdeményezést. Leveleket küldenek majd a szülőknek, érveket sorakoztatnak fel a túl erős illatok használata ellen, végül pedig aláírásokat gyűjtenek ügyük érdekében az iskolákban, emailben és az interneten.

A piperecikkek gyártóinak egyik washingtoni érdekvédelmi szövetsége elmondta, hogy egészen addig nem lépnek fel a kezdeményezés ellen, amíg az önkéntes alapon próbálja eltántorítani a különböző dezodoroktól a diákokat. "Nem gondoljuk, hogy jó ötlet lenne törvényben szabályozni a személyes higiéniát" - jelentette ki John Hurson, a szervezet egyik szóvivője. Hozzátette, hogy Minnesotán kívül Rhode Islandben és Massachusetts-ben is felmerült az elmúlt két évben a minnesotaihoz hasonló szabályozás bevezetése.