Egy ötgyermekes asszony a hatodik gyermekét elásta
Bíróság elé állt az az öt gyermekes asszony, aki tavaly októberben elásta élve született hatodik csecsemőjét Szabolcsveresmarton.
Egy 28 esztendős asszonnyal szemben kiskorú sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség. Az orvosszakértő vélemény szerint a vádlott érett, életképes gyermeket szült, a csecsemő halálát ellátatlanság - kihűlés, és az ebből következő keringés- és légzésleállás - okozta.
Megállapodtak, de nem védekeztek
A vádirat szerint a 28 éves nő 2000-ben kötött házasságot férjével, együttélésükből öt gyermek született. Ezután abban állapodtak meg, hogy több gyereket nem vállalnak, ennek ellenére nem védekeztek, ezért 2006. tavaszán a vádlott ismét teherbe esett. Állapotos mivoltát azonban csak a férje tudta, mindenki más elől igyekezett eltitkolni. A nyáron már az egész falu tudni vélte, hogy ismét terhes, és erről az orvos és védőnő is tudomást szerzett, de előttük is tagadta, hogy terhes lenne.Október 1-jén késő éjszaka a nő a háza udvarán hozta világra életképes fiúgyermekét, ám az újszülöttet ellátás helyett hosszabb ideig magára hagyta, majd a szomszéd telkén elásta. A szülés utáni harmadik nap, a védőnő erélyes fellépésére ment be a kórházba, ahol megállapították, hogy előtte nem sokkal szült.