Előzetesben a roma fiú támadója
További Bulvár cikkek
Fellebeztek
A bíróság ez utóbbi érvet nem fogadta el, mivel a tanúkihallgatások már megtörténtek. A bírói gyakorlat szerint azonban, ha három évnél súlyosabb büntetés várható, fel kell tételezni a szökés, elrejtőzés veszélyét, még akkor is, ha ennek semmiféle objektív oka nincs - tette hozzá az ügyvéd. Mivel fiatalkorú az elkövető, és tettének minősítése emberölés bűntettének kísérlete, a maximális büntetés 10 év lehet. Megfellebbezték a bíróság döntését, de ez nem halasztó hatályú, azaz a fiú a másodfokú bíróság döntéséig előzetes letartóztatásban marad.
Az ügyvéd korábban az MTI-nek elmondta: véleménye szerint semmi nem indokolja a fiú előzetes letartóztatásba helyezését, hiszen büntetlen előéletű. Nem áll fenn továbbá az összebeszélés, a tanú befolyásolásának veszélye, mivel társait, akik a bűncselekmény elkövetésekor vele voltak, már kihallgatták, és a szökés, elrejtőzés veszélye sem valós - tette hozzá Ilosvay Katalin.
Két hete Budapesten a 21-es buszon, a Moszkva tér közelében lévő megállóban egy hatfős, katonai jellegű ruhát viselő társaság egyik tagja karddal átszúrt egy 15 éves roma fiút. A rendőrség péntekre virradóra elfogta a bűncselekményt elkövető, 17 éves, törökbálinti - magát romának valló - szakközépiskolás fiút, aki egy be nem jegyzett hagyományőrző társaság tagjaként társaival éppen harcművészetet gyakorolni igyekezett a Normafához.
Fenyegetés
Az RTL Klub kereskedelmi televízió vasárnap esti híradójában arról számolt be: információi szerint a 17 éves gyanúsított rendőrségi vallomásában azt állította, áldozata megfenyegette azzal, hogy elvágja a torkát, és utána egy késsel a kezében meg is indult felé a buszon. A csatorna úgy tudja, hogy ugyanezt vallották a fiú 15 éves barátai is. Az RTL Klub információja szerint a 17 éves fiú azt mondta, hogy a kardot a játékhoz használt fakardok közül vette elő, és nem az övé volt.
A műsor beszámolt arról is, hogy a 17 éves gyanúsítottnak soha nem volt dolga a rendőrséggel, míg a 15 éves áldozat ellen - a televízió információi szerint - rablás és zsarolás gyanújával nyomoznak a II. kerületben. Az MTI érdeklődésére Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője nem tudta megerősíteni az RTL Klub információit.
A gyanúsított ügyvédje jogos védelemre hivatkozik
"A karddal átszúrt fiú kést húzott elő a támadás előtt védencem szerint" - mondta a gyanúsított ügyvédje hétfőn. A letartóztatott törökbálinti fiú szerint a szóváltás kissé elfajult, és a később átszúrt fiú kést húzott elő a zsebéből, mondta Ilosvay Katalin. Hozzátette: ezért hivatkozni fognak a jogos védelemre. Mivel az ügyvéd a tanúvallomásokat nem ismeri, nem tudta kommentálni az RTL Klub információját, miszerint a késsel fenyegetés tényét megerősítették a 15 éves fiú barátai is. Ilosvay elmondta, a 17 éves gyanúsítottnak soha nem volt dolga a rendőrséggel, míg a 15 éves áldozat ellen - a televízió információi szerint - rablás és zsarolás gyanújával nyomoznak a II. kerületben.
Kamarás Péter, a sértett ügyvédje azt mondta: nem tud arról, hogy a megszúrt fiúnál kést találtak volna. Arra a kérdésre, hogy valóban folyik-e eljárás a II. kerületben a sértett ellen, kijelentette: "nekem nincs erről hivatalos tudomásom, egyébként azt hiszem, ez az ügy szempontjából közömbös".
Kozák László alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője nem kívánta kommentálni a televízió értesülését.