Özönvízszerű esőzés Tokaj-hegyalján
További Bulvár cikkek
Életét veszítte a kórházban még az éjjel az az idős asszony, akinek fiát elsodorta a mádi áradat, így már két halálos áldozata van a szerdai özönvíznek, tudta meg az Index helyszínre küldött tudósítója. A faluban többen is úgy tudják, hogy a fiát elvesztő nő, akit szintén elragadott a megáradt patak vize, szívinfarktust kapott.
Jelenleg a faluban az iszappal, hordalékkal megtelt vízelvezető árkokat tisztítják a közmunkások és az önkéntesek, sokan a patak parti házakból lapátolják a sarat. Az udvarokon bútorok és a lakók holmijai száradnak, a közhangulat azonban a károk ellenére nem annyira elkeseredett, mint Mátrakeresztesen volt, ez talán annak tudható be, hogy nem rombolt le házakat a víz, "csupán" bement a szobákba, majd pár óra múlva távozott. A házak állapotfelmérését dél körül kezdték meg a katasztrófavédelem emberei.
Víz még mindig nincs, a mádiak lajtoskocsikból vételezhetnek ivóvizet. A levegőben szennyvízszag terjeng, ugyanis a víz sok emésztőgödröt kimosott. A faluban egyébként pár nap múlva lett volna esedékes az elkészült szennyvízcsatorna rendszer átadása, az ár miatt ez csúszni fog, mivel ezeket a csatornákat is meg kell tisztítani a hordaléktól. nagyon sokan úgy tartják a faluban, hogy ha Mád vízelvezető rendszerét sikerült volna felújítani, átalakítani, akkor ez a szerdai katasztrófa nem következett volna be. A település tavaly sikertelenül pályázott új vízelvezető rendszerre.
Gyorssegély
A Belügyminisztérium 35 millió forint gyorssegélyt utal át még csütörtökön az özönvízszerű esőzés sújtotta Tokaj-hegyaljai Mádnak - jelentette be Lamperth Mónika belügyminiszter a helyszínen. A kormány - hasonlóan a mátrakeresztesi kártérítéshez - Mádon is százmillió forintos hitelalapot garantál, "ez a károsodott magántulajdonú lakások újjáépítéséhez használható fel, nagyon kedvezményes hitelkonstrukció, hiszen a kamatot a kormány állja, lényegében kamatmentes hitel, tízéves futamidőre".
Szabó Györgyöt, a térség MSZP-s országgyűlési képviselőjét Gyurcsány Ferenc kormányfő miniszterelnöki megbízottnak nevezte ki. Az ő feladata lesz, hogy a jövő hét keddjéig összesítse a károkat, és a szerdai kormányülésen azt ismertesse a kabinettel.
Az állami tulajdonban, utakban, hidakban keletkezett károkat a tulajdonos, vagyis az állam gyorsan helyreállítja, az önkormányzati tulajdonban esett károk fedezésére a vis major alap nyújt fedezetet. A nem biztosított magántulajdonú, lakás céljára szolgáló ingatlanok kárait - hasonlóan Mátrakereszteshez - kilencven százalékban téríti meg az állam.
A belügyi tárca vezetője a 35 millió forintos gyorssegéllyel kapcsolatban azt is közölte: arra kérte Mád polgármesterét, hogy az összegből ötmillió forintot szociális segély formájában gyorsan osszanak szét mindazoknak, akik erre leginkább rászorultak.
Hegyaljai özönvíz
Egy ember meghalt, egy eltűnt, ketten megsérültek, miután felhőszakadás miatt két patak kilépett medréből a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mádon. A településre zúduló áradat harminc házat elsodort, a víz vitt magával mindent, ami az útjába került. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, hogy a tűzoltók a mentést kilenc járművel, húsz tűzoltóval kezdték meg. A korábbi hírügynökségi információkkal ellentétben gátszakadás nem történt, a falu fölötti halastó védőgátja nem sérült.
"Iszonyatos volt"
A 2600 lelkes falu római katolikus plébánosa az Indexnek szerda este elmondta, az áradat hatalmas károkat okozott, mértékét egyelőre meg sem lehet becsülni. Darvas László szerint a víz nemcsak házakat, hanem utakat is elmosott, ami nagy baj, mert nemrégen végeztek az útfelújítási munkálatokkal a faluban. A szennyvízhálózat kilencven százalékát újra kell építeni, a víz kerítéseket tépett szét, kőfalakat döntött le, "iszonyatos volt".
Alkonyatig a mentési munkálatokkal csak annyira végeztek, hogy járhatóak legyenek az utak, "mindenki, aki él és mozog" a faluban dolgozik, mondta a plébános. A katasztrófa halálos áldozata egy negyven körüli férfi volt, aki kilépett a házból, és az udvarán átzubogó másfél méter magas víz elsodorta. A férfi szívbeteg édesanyját mentőhelikopterrel kórházba szállították.
Forrás: http://www.zemplenmaraton.hu/
Megjósolták a vihart
"Az udvaromon, ami a hegyoldalban van, 60-70 cm-es víz hömpölygött le, a falu közepén a patak másfél méteresre duzzadt" - nyilatkozta az Indexnek szerda este Földy István, aki az iskolába menekített embereknek, és a mentési munkálatokban részt vevőknek készített meleg vacsorát. Az élelmezésvezető elmondta, a védekezésben, kárelhárításban körülbelül kétszázan vesznek részt. Földy közölte, a háza ugyan a falu szerencsésebb helyén van, de nála is beázott a tető, és mintegy 10-15 hektó víz lefolyt a pincébe.
Az élelmezésvezető - akinek vezetése alatt naponta négyszáz főre főznek a faluban élő öregeknek, óvodáknak - elmondta, hogy előre sejthető volt, hogy vihar lesz. Mint mondta, neki jár egy mezőgazdasági mérnök által készített időjárás-előrejelző naptár, amiben május 4-5-ére vihart, hétvégére -2 fokot jeleznek. "Szerda délután háromnegyed háromtól negyed ötig valóban vihar volt, néha még cseresznye nagyságú jég is esett". Földy szerint a falu mezőgazdaságának vége, a jég elverte a szőlőt, az almás, és a veteményest is.
"Az elsodort házakban mintegy 120 ember lakott, közülük harmincan, akik nem tudtak rokonokhoz menni, a falu iskolájában szállásolták el" - nyilatkozta az Indexnek Szepesi Józsefné, a Koroknay Dániel Általános Iskola igazgatója. Szepesiné közölte, a kitelepítettek már kaptak meleg ételt, jelenleg a takarókat várják a katasztrófavédelem munkatársaitól, hogy végre le tudjanak pihenni.
Galambosi Imre, Mád polgármestere az MTV Híradójában közölte, hogy csütörtökön nem lesz tanítás a faluban. Szabó György, a térség országgyűlési képviselője az MTI-nek azt mondta, tájékoztatta a miniszterelnököt és a belügyminisztert a helyzetről, megítélése szerint több száz millió forintra tehető a kár.
Folyik a kárelhárítás
A tűzoltók, polgári védelmi szakemberek és a helybéliek egész éjjel szivattyúzták a mádi házakból, pincékből a vizet, megtisztították, járhatóvá tették a település utcáit, mondta el az MTI-nek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi bizottság elnökhelyettese csütörtökön reggel. Kormos Dénes közölte, az éjszakát húsz-huszonöt ember töltötte a helyi általános iskolában, ők nem térhettek vissza az előző napi özönvízszerű esőzésben megrongálódott otthonaikba.
A védelmi bizottság elnökhelyettese elmondta, hogy Mádon, amennyire lehetett, helyreállították a közműellátást, vezetékes víz, gáz, telefon, villany van a településen.
Bodrogkisfalud alsó utcáit elárasztotta a víz. A házak vízben állnak, sár iszap, törmelék borít minden. Nyakig sáros munkások próbálják meg szivattyúkkal átemelni a vizet a Bodrogba. Néhány óra alatt szerdán 140 ezer köbméter víz zúdult le, ami 130 millimétert csapadékot jelent. A domboldalról még mindig ömlik a víz. Jelenleg csupán a települést a Bodrogtól védő gát számít száraz területnek, mivel a túloldalán is áll a víz. Több önkormányzati hidat, utat és áteresztőt megrongált az áradat.
Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára a községben csütörtökön reggel tartott sajtótájékoztatóján elmondta: "a gát jól helyt áll", a zsilipjeit megnyitották, így jelentős mennyiségű vizet tudtak levezetni a faluból. Hat szivattyú folyamatosan dolgozik, hogy átemelje az elöntött területről a csapadékot. "Ha nem esne, négy nap alatt vízmentesíteni lehetne az alsó utcát" - mondta. Bodrogkisfalud mintegy 350 millió forintot nyert pályázati úton, ebből megépülhet a falu belvízelvezető rendszere és ehhez kapcsolják majd azt a szivattyút, amelyet közvetlenül a gátba építenek be.
Járhatatlanok az utak
Szerdán délután özönvízszerű eső esett Tokaj-hegyalján. Nem egészen egy óra alatt átlagban 40-45 milliméternyi csapadék hullott a hegyaljai településekre. A felhőszakadás öt községben okozott károkat, Szegilong, Szegi, Bodrogkisfalud, Bodrogkeresztúr és Tállya községeket is "elárasztotta" az eső.
Sajgó Tamás, a megyei közútkezelő ügyeletese arról számolt be, hogy a felhőszakadás miatt nehezen járható a 37-es számú főútnak a mádi elágazás és az erdőbényei kereszteződés közötti szakasza, valamint a Mád és Golop közötti elágazás. "A fenti utakon húsz centiméteres a vízátfolyás, törmelék, iszap valamint kődarabok nehezítik a közlekedést."