Szexuális kicsapongásokat nagy dobra verő végrendelet

2001.11.11. 12:41
Egy különc görög milliomos azzal a kitétellel hagyta városára vagyonát, hogy több rokonának és ismerősének nagy dobra kell verni szexuális kicsapongásait. Jannisz Kacanisz 2 milliárd drachmát (1 milliárd 473 millió forint) hagyott örökül Afitosz városkára, hogy a pénzből kórház épüljön.
Egy görög milliomos végrendeletében azt írta, hogy összes pénzét városára hagyja, ha a település főterén jól hallhatóan felolvassák a végrendelethez mellékelt leveleket - tudta meg az MTI. Jannisz Kacanisz azt akarja, hogy több rokonának és ugyancsak a városban élő néhány ismerőseinek pajzán tetteiről mindenki tudna, cserébe 2 milliárd drachmát adományozna Afitosz városkának.

Hogy pontosan kikről van szó, azt nem kötötte a milliomos előre a városka lakóinak orrára. Az afitosziak döntő többsége azonban úgy érezhette, hogy van vaj a füle mögött, erre enged következtetni az, hogy elutasították a kikötés teljesítését.

Ennek ellenére megkapják a pénzt. Ügyvédeiknek ugyanis sikerült elérni, hogy egy bíróság törölje a végrendeletet szexszellőztetős kikötését.