Félezer kárbejelentés a földrengés után

2007.01.02. 18:59
Három biztosítótársaság az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint keddig 563 kárbejelentés érkezett hozzájuk a Gyömrő térségében történt földrengés miatt. A TV2 értesülései szerint Gyömrőn akár a házak fele is megsérülhetett a földrengésben.

Az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.-hez 400 kárbejelentés érkezett a földrengéssel kapcsolatban; a becsült kárérték megközelítőleg 65 millió forint - olvasható távirati irodához kedden eljuttatott közleményben.

Az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-hez beérkezett 128 bejelentés szerint az eddigi kár becsült összege mintegy 29 millió forint. A biztosító telefonos ügyfélszolgálatán, a www.allianz.hu címen elérhető honlapon, valamint irodáiban várja ügyfelei jelentkezését.

Több városban is érzékelték a rengéseket

A Generali-Providencia Biztosító azt közölte, hogy náluk 35-en jelentettek be földrengés okozta károkat kedd délig. A biztosító az ügyfélszolgálatuk telefonszámán, valamint egy úgynevezett elsőbbségi telefonszámon is fogadja a kárbejelentéseket.

Budapest térségében vasárnap kevéssel 15.00 óra előtt észleltek földmozgást. A Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma a távirati irodával akkor azt közölte, hogy a Pest megyei Gyömrő körzetében 14.39 órakor keletkezett földrengés, melynek magnitudója 4,1 volt a Richter-skálán. A talajmozgást a lakosság is érzékelte Budapesten, Aszódon, Vácon, Nagytarcsán és Csömörön.

A házak fele sérült Gyömrőn?

A TV2 Tények beszámolója szerint Pécelen és Gyömrőn is károk keletkeztek iskolákban. Egy tornaterem és egy ebédlő falai repedtek meg a két településen. A televízió értesülései szerint Gyömrőn akár a négyezer házból kétezerben is károk keletkezhettek, vagyis a település lakóházainak fele károsodott a földrengésben.

A Tények szerint a biztosítók nem minden esetben fizetnek, minthogy saját skálán mérik a földrengéseket, és általában a szerződési feltételekben rögzítik, hogy milyen erősségű mozgások nyomán térítik meg a károkat.