Kábelt akartak lopni a győri stadionból
Két szlovák állampolgár elvágott egy koaxkábelt kedden a győri Rába ETO Stadionban. Bár nem sikerült ellopniuk a kábeldarabot, így is hozzávetőleg tízezer forintos kárt okoztak a felújítás alatti intézménynek - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
A rendőrségi helyszínelésnél derült ki, hogy az elvágott vezeték az elsődleges információkkal ellentétben nem optikai kábel volt, amelynek tönkretétele több tízmillió forintos kárt okozott volna a stadionnak - mondta Kocsis Tünde alezredes.
A tetteseket a biztonsági őrök elfogták, majd értesítették a rendőrséget.
A 20 éves komárnói és a 26 éves galántai illetőségű elkövetőt előállították, majd meghallgatásuk után szabadon engedték őket. Lopás kísérlete miatt indított velük szemben büntetőeljárást a győri kapitányság - mondta a sajtóreferens.