Hét halott az utakon

2007.11.04. 10:20
A csütörtöki és pénteki viszonylagos eseménytelenség után több tragikus közlekedési szerencsétlenség és baleset történt az országban. Vasárnap hajnalban öten is meghaltak: a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján egy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fábiánházán ugyancsak egy, míg a Csongrád megyei Makó közelében három halálos áldozata volt a feltehetőleg gyorshajtás miatt bekövetkezett baleseteknek.

A jánossomorjai végzetes baleset hajnali negyed háromkor történt a Győr-Moson-Sopron megyei település belterületén, ötszáz méterre egy helyi diszkótól. Három acsalagi fiatalember az Újtelep utcán haladt egy Opel Calibrával, amikor a jármű nagy sebességgel áthajtott a jobb oldali árkon, majd a 8-as számú ház falának ütközött. Az anyósülésen ülő 19 éves fiú meghalt, a 21 éves sofőrt és a 16 éves hátsó utast pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint mindhárman ittasak voltak, és a tragédiában gyorshajtás is közrejátszott.

Életét vesztette az a sofőr is, aki autójával az útról letérve szenvedett balesetet Fábiánházán vasárnap hajnalban, négy óra húsz perc körül, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község belterületén. Az autó ismeretlen okból tért le az útról és felborult, sofőrje pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Szétszakította az autót a fa

Hárman meghaltak, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek, Makó közelében, ugyancsak vasárnap hajnalban, négy óra körül. A súlyos baleset a Csongrád megyei város és a hozzá tartozó Rákos városrész közti összekötő úton történt: egy személygépkocsi eddig ismeretlen okból letért az útról, majd egy fának csapódva kettészakadt. Az autó öt fiatal utasa közül ketten a helyszínen életüket vesztették, egy harmadik utas a kórházba szállítását követően hunyt el, ketten - a sofőr és az egyik utas - súlyos sérüléseket szenvedtek.

A szétszakadt autó eleje

Halálos közlekedési baleset történt vasárnap Nógrád megyében is. Meghalt egy 47 éves férfi, amikor autója lesodródott az útról a Nógrád megyei Karancslapujtőn. A férfi Salgótarján felé hajtott, amikor egy jobbra ívelő kanyarban autója átsodródott a másik oldalra és egy betonkerítésnek ütközött. A biztonsági öv nélkül vezető férfi az ütközés következtében kirepült az ablakon és a helyszínen életét vesztette.

Szerencsésebben jártak egy vasárnap hajnali újpesti baleset sérültjei. A baleset háromnegyed hat körül történt az Istvántelki út és a Zichy Mihály utca kereszteződésében, ahol két személygépkocsi eddig tisztázatlan okokból, de feltehetőleg az elsőbbségi szabályok megsértése miatt ütközött egymásnak. A baleset következtében mindkét járművezető nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Halálra gázolt kerékpáros

Szombaton is történt halálos baleset: egy kivilágítatlan kerékpárost gázolt egy autó szombat délután a 26-os főúton Putnok közelében. A biciklis az út szélén haladt, a héti elágazásnál egy személyautó nem vette észre és a férfit halálra gázolta. Budapesten egy motorost ért baleset: szombaton, este nyolckor, a IX. kerületben a VITUKI székháztól nem messze egy elhagyatott területen esett egy motoros az árokba. A férfit kötelekkel tudták csak a felszínre emelni, sérülései miatt kórházba vitték.

Négyen is kórházba kerültek, miután két autó egymásba rohant szombat reggel Újbudán. A XI kerületi Andor utca Borszéki utca kereszteződésében reggel fél nyolckor történt a baleset. Az egyik járműből egy sérültet, a másikból három sérültet vittek kórházba a mentők a János kórházba, állapotuk nem súlyos.

Még egy hétvégi halálesetről érkezett hír: ismeretlen férfiholttestet találtak szombaton a vízirendőrök a Tiszában, a tápéi kompátkelőnél. A Csongrád megyei település külterületén, a part mellé sodródott egy idős, hatvan év feletti, 170 centiméter magas férfi holtteste. Az áldozat valószínűleg egy-két nappal korábban fulladhatott bele a folyó vizébe, eddig tisztázatlan körülmények között.