Fegyverrel rabolt a volt vagyonőr

2003.02.20. 12:12
Vagyonőrként dolgozott korábban az a férfi, aki szerda délután símaszkban, fegyverrel rabolta ki a postahivatalt a Nógrád megyei Őrhalmon. A fegyveres férfi arra kényszerítette a postai alkalmazottat, hogy adja át a kasszában lévő 175 ezer forintot, majd egy piros Ladával Szécsény felé menekült. A balassagyarmati rendőrkapitányság nyomozói azonban rövid idő alatt a tettes nyomára bukkantak. Kevéssel az eset után a szomszédos Hugyag községben megtalálták a keresett piros Ladát, majd annak tulajdonosát is, aki szülei lakásán próbált elrejtőzni. A kocsiból előkerült a símaszk és a rablásnál használt fegyver, valamint az elrabolt pénz is. A 29 éves érsekhalmi férfi elismerte a bűncselekményét, ellene a rendőrök eljárást indítottak. A fiatalember elmondása szerint tartozásait szerette volna rendezni a rablással szerzett pénzből.