Rosszul van a nevétől George Szaddám

MTI
2003.03.11. 05:46
Nevet akar változtatni egy svéd állampolgár, akinek egyik előneve George, mint Bush amerikai elnöké, a másik pedig Szaddám, mint az iraki diktátoré. Az iraki származású svéd férfi az utóbbi megváltoztatásáért adott be kérvényt az illetékes hatósághoz. A 21 éves férfi, aki nem volt hajlandó elárulni a vezetéknevét, kijelentette az Expressen című lapnak: elsősorban azt szeretné megakadályozni, hogy a "hiperideges" amerikai hatóságok a tengeren túlon tervezett látogatása során megtagadják tőle a beutazási engedélyt.

George Szaddám iraki származású szüleinek bagdadi látogatása alatt született. Akárcsak most fiukat, akkor a szülőket is útlevél-szempontok vezették: azért határoztak úgy, hogy átmenetileg a diktátor nevét is adják az újszülöttnek, hogy ezáltal könnyebben megszerezhessék a Svédországba való visszatéréshez szükséges engedélyt.

Amikor azonban ez sikerült, a szülők elmulasztották kérelmezni a Szaddám előnév törlését a göteborgi anyakönyvi hivataltól. "Azóta minden alkalommal bosszant, ha a Szaddám előnevet olvasom a nekem címzett leveleken" - fakadt ki a fiatalember, akit saját bevallása szerint az egyáltalában nem zavar az, hogy egyúttal az Egyesült Államok elnökének, Bushnak keresztnevét is viseli - áll a dpa jelentésében.